Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn jelentette be, hogy azokat a migránsokat, akik nem követtek el bizonyítható bűncselekményt, hanem szabálysértéssel - például már megbontott kerítésszakaszon, kamionba vagy vasúti szerelvénybe bújva - jutottak át a határon Magyarországra, és 8 kilométeren belül feltartóztatják őket a hatóságok, visszakísérik a belépési pontra, ahol menekültügyi kérelmet terjeszthetnek elő. A törvénymódosítás lehetővé teszi az eljárások gyors lefolytatását, kiutasítást pedig nem alkalmaznak az érintettekkel szemben - tette hozzá az államtitkár, aki a legfőbb célként határozta meg, hogy jogellenesen senki ne tartózkodhasson Magyarországon. Mindezt a szerb sajtó viszont úgy értelmezte, hogy a migránsokat Szerbiába fogják visszatoloncolni, és erre a hírre reagált a szociális ügyi miniszter is.

Aleksandar Vulin leszögezte, hogy ilyet egyetlen ország sem kényszeríthet rá a másikra következmények nélkül, és ha Szerbia is hasonlóképpen járna el, akkor a dominóhatás Törökországig terjedne. Felhívta a figyelmet arra, nemzetközi törvények szabályozzák azt, hogy hogyan, milyen indokkal lehet valakit egy másik országba visszaküldeni.

Aláhúzta, hogy Szerbia nem lesz a migránsok "parkolóhelye", azaz olyan terület, ahova vissza lehet mindenkit küldeni, mert valaki úgy döntött. Aleksandar Vulin szerint a hétfőn elfogadott magyar törvény "arra enged következtetni, hogy bármilyen megállapodás, egyezség, párbeszéd vagy a nemzetközi jog betartása nélkül vissza lehet küldeni valakit Szerbia területére, ez pedig számunkra teljes mértékben elfogadhatatlan".

Rados Djurovic, a menedékkérők védelmével foglalkozó központ vezetője szerint ha valóban igaz, hogy Magyarország Szerbiába küldené vissza a határ mentén elfogott migránsokat, azzal a migráció teljes terhét Szerbiára helyezné át.