Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A szövetségi tanácsnak az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint megtárgyalták a munkáltató pénteken átadott bérfejlesztési ajánlatát, és elutasították azt. A tanács megerősítette, hogy február 20-án 13 órától a Dunaferr Társaságcsoport területére hirdetett határozatlan idejű általános sztrájkot megtartják.

Döntés született arról is, hogy a sztrájkkal egy időben a nyomásgyakorlás egyéb eszközeinek igénybe vételére is sor kerülhet. A tárgyaláson részt vett a Dunaferr Ifjúsági Szervezet képviselője is, aki elmondta, hogy szervezetük a keddi választmányi ülésen alakítja ki álláspontját az ajánlatról. A két szakszervezet- az ifjúsági szervezet véleményének ismeretében - kedden átadja a választ a munkáltatónak.

Az ISD Dunaferr Zrt. vezetése múlt pénteken az eddigi 2,1 helyett 3,5 százalékos új bérfejlesztési javaslatot adott át a szakszervezeteknek, a sztrájk elindításához általuk megszabott február 15-i határidő lejárta előtt. A szakszervezeti szövetség korábban 5,2 százalékos béremelést követelt. A vállalatvezetés közleménye szerint egy középtávú együttműködés lehetőségét vázolták fel a szakszervezeteknek.

A Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség honlapján olvasható a cégvezetés javaslatának egyes számú melléklete, amely szerint a jövőbeni tárgyalások főbb pontja lehet a 13. és 14. havi bér kérdése, a modernizációs és felújítási projektek, a kollektív szerződés korrekciója az új Munka törvénykönyve változásainak átvezetésével, az inflációt figyelembevevő béremelés, a törzsgárda kötvény, valamint az érdekképviseletekkel történő együttműködés formáinak megtárgyalása.

A cégvezetés szerint a gazdasági válság az elmúlt öt évben súlyosan veszteséges gazdálkodásra vezetett a vállalatnál. Ettől függetlenül a menedzsment a tavaly kifizetett 3,1 százalékos alapbérfejlesztést követően az idei évre 2,1 százalékos alapbérfejlesztést javasolt. A bérfejlesztés mértéke mindkét évben a béren kívüli juttatásokra, valamint a szociális juttatások kategóriájába tartozó tételekre is vonatkozik.

A menedzsment az idei 13. és 14. havi szabadságos és karácsonyi bér kifizetése helyett a felszabaduló 3,8 milliárd forintból az I. számú kohó felújítását tervezi. A javaslat szerint a két juttatást 2014-ben és 2015-ben fizetné vissza a társaság a munkavállalóknak.

A szakszervezetek szerint a munkáltató az általa korábban javasolt 2,1 százalékos alapbérfejlesztést is a törzsgárda kötvény járadékának megszüntetéséből kívánja fedezni. A szövetségi tanács az idei szabadságos és karácsonyi bér átütemezését szintén elutasította.