A nyúlhús fogyasztását ösztönzi a kormány

Kampányt indít a nyúlhús fogyasztásának ösztönzésére az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC), valamint a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács - jelentették be a szervezők pénteken közös sajtótájékoztatón, Budapesten.
K. Kiss Gergely, 2019. május 24. péntek, 14:59
Fotó: Napi.hu

Feldman Zsolt, az AM mezőgazdaságért felelős államtitkára elmondta, hogy Magyarországon az évi nyúlhús fogyasztás fejenként mindössze néhány tíz dekát tesz ki. Ennek növelésére 2017-ben indult először kampány, amelynek köszönhetően az áruházakban mintegy 6 százalékkal nőtt az előrecsomagolt nyúlhús forgalma. Hozzátette, hogy az országban előállított évi 10 ezer tonna nyúlhús 99 százaléka exportra kerül - idézi az MTI.

Giczi Gergely, az AMC ügyvezető-helyettese elmondta, hogy az immár harmadik éve megrendezett promóció részeként májusban kóstoltatásokat tartanak két budapesti SPAR áruházban, valamint konferenciát szerveznek a nyúltenyésztőknek Kaposváron.

HOZZÁSZÓLÁSOK