Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Magyarországon a második hullám alatt viszonylag kevés korlátozó intézkedést kell betartani: szeptember eleje óta lezárták az ország határait a külföldiek és a hazatérő magyar állampolgárok előtt, valamint az üzletekben, plázákban, színházakban, mozikban, tömegközlekedési eszközökön kötelező a maszkviselés, valamint ügyelni kell a távolságtartásra. Emellett érvényes volt még az a szabály, hogy a vendéglátóhelyeknek este 11-ig be kell zárniuk.

Most a kormány úgy döntött, hogy október 23-tól ezen tovább szigorít és a maszkhasználat a szabadtéri és kültéri rendezvényeken is kötelező lesz. A szabály péntektől vonatkozik a sporteseményekre és a tüntetésekre is. Kivétel előbbieknél van a Magyar Közlönyben megjelent döntés szerint: a sportolók, az edzők, a mérkőzésvezető, a versenybíró és ezek segítői a rendezvény helyszínen nem kell, maszkot viseljenek.

A gyülekezési jogról szóló törvény szerinti szabadtéren megtartott gyűlésen (értsd: tüntetés, demonstráció) a felszólaló a beszéde időtartamára nem kell, hogy orvosi maszkot, munkavédelmi maszkot, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot olyan módon viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje.

A döntés több szempontból is érdekes:

 

  • A kültéri eseményeken még az első, tavaszi hullám alatt sem volt kötelező a maszk viselése, csak a résztvevők létszámát korlátozták.
  • Pénteken kettő darab ellenzéki tüntetés is lesz a fővárosban, amelyre már vonatkozik az új szabályozás: tüntetést tartanak a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) átalakítása ellen. Valamint Hadházy Ákos és Szél Bernadett független képviselők a Kunigunda utcába, a köztévé, MTVA székháza elé vonulnak.
  • A sportesemények esetében épp a kormány zárkózott el mereven a maszkviselés ellen, épp Budapesten tartották az UEFA Szuperkupa döntőjét szeptemberben, amely az első olyan nemzetközi focimeccs volt, ahova nézőket is beengedtek. Az is kérdéses, hogy a Bajnokok Ligájába jutott Ferencváros hazai meccseit - a Puskás Ferenc Stadionban - hogyan érinti majd a szabályozás. Miként lehet azt a külföldiekkel betartatni.
Nagyon erős szankciókat a kormányrendelet egyébként nem ír elő: ha valaki nem, vagy nem megfelelő módon viseli a maszkját, felszólítható a sport-, és egyéb esemény helyszínének elhagyására.