Új feladatot kapott a Truck Race Promotion Kft., amelynek operatív igazgatója Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter testvére, Szijjártó Sarolta. A cégnek a nyíregyházi multifunkciós versenypályáról kell megvalósíthatósági tanulmányt írnia 215 millió forintért, a közbeszerzési értesítőben megjelent beszámoló szerint a Katona Mérnöki Szolgáltató Kft.-vel közösen, 47-53 százalékos arányban - írta meg a G7. A tanulmány részleteiről nem sokat lehet tudni, csak annyit, hogy legalább 200 oldalasnak kell lennie.

A nyíregyházi autó- és motorsportaréna megépítéséről tavaly ősszel döntött a kormány, amelyet a tervek szerint elsősorban ralikrossz-, autókrossz- és gokart-versenyekre használnának majd. Akkor azt lehetett tudni, hogy a kormány 274 millió forintot szánna a projekt előkészítésére, a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére. A mostani közbeszerzés szerint a pálya 2021-re készülhet el. Az előkészítés a G7 szerint eddig azért csúszott, mert a kormányon belül különböző érdekcsoportok csatároznak a projektért: egyrészt a projektet bejelentő Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, másrészt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, harmadrészt egy Szijjártó Péter vezette kör. A projekt maga is tartozott már az Emmihez, a vagyonkezelőhöz, a Miniszterelnökséghez, végül a Szijjártó Saroltáék által elnyert közbeszerzést a humánminisztérium alá tartozó Nemzeti Sportközpont írta ki.

A Truck Race Promotion a kamionos Európa-bajnokság magyarországi versenyeinek szervezésére jött létre, de azóta már inkább a ralira szánt kormányzati pénzekből kap. A kormány már elkötelezte magát, hogy 2020 és 2023 között évi nagyjából 100 millió forinttal támogat rali Eb-futamokat Nyíregyházán, amelynek promoteri munkáit is ez a cég nyerte el. A külügyminiszter testvérének cége amúgy tavaly az árbevétele több mint felének megfelelő összeget, 175 millió forintot kapott állami támogatások és megbízások formájában.