Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nem jókedvünkben döntöttünk a lezárásról, ha nem lépjük meg, nehéz helyzetbe került volna az egészségügy és az ország - mondta a lezárások bejelentésének napján Szijjártó Péter a hvg360-nak. Westernfilmeket lehetett volna forgatni a lélegeztetőgépek beszerzéséről, és nem sokkal különbözik a helyzet az oltásoknál sem - állítja Szijjártó.

A külügyminiszter még mindig keresi a lehetőségeket, hogy rövid időn belül új vakcinákat szerezzenek be. Azt mondja, keleti irányban vannak még olyan oltások, amik jó fázisban vannak, és nyárra megfelelő mennyiség lesz.

A külügyminiszter úgy véli, nem csökkent Magyarország és a Fidesz mozgástere azzal, hogy a párt képviselői távoztak az Európai Néppárt frakciójából. Ellenkezőleg, azzal érvelt, hogy a tagságnak soha semmifajta szerepe nem volt az ország érdekérvényesítő képességében. Amúgy szerinte a kilépésükből azért lett balhé, mert a Fidesz egy ikonikus párt az európai jobboldalon.