Szijjártó felháborodott az ENSZ felszólításán

Felháborítónak tartja és visszautasítja a magyar kormány az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának hivatalának (UNHCR) felszólítását arra, hogy vonja vissza azt a törvényjavaslat-csomagot, amely szerinte jelentősen korlátozná a civil szervezeteket és a magánszemélyeket a menekültek és a menedékkérők támogatásában - mondta csütörtökön az MTI-nek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Párizsban.
Szabó Zsuzsanna, 2018. május 31. csütörtök, 20:36
Fotó: AFP

"Ezt a nyilatkozatot a tények ismeretének teljes hiányában tették" - hangsúlyozta Szijjártó Péter.  A magyar kormány visszautasítja azt a megközelítést, miszerint a migráció alapvető emberi jog - tette hozzá.

"Az az alapvető jog, hogy a magyar emberek a saját otthonaikban biztonságban élhessenek, a migráció pedig nem, ahogy a határsértés sem az, miközben a határok védelme az országok kötelessége" - fogalmazott a külügyminiszter. A kormány kedden nyújtotta be a "Stop Soros" törvénycsomagot az Országgyűlésnek.

Pascale Moreau, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa hivatalának (UNHCR) európai igazgatója kedden kiadott közleményében azt írta, hogy "a menedékkérés alapvető emberi jog, nem bűncselekmény".

Szijjártó Péter közölte: a magyar kormány felháborítónak tartja, hogy az ENSZ tisztségviselői a magyar emberek alapvető jogait veszélyeztetik a nyilatkozataikkal.
"Nem fogadjuk el, hogy a magyar emberek létező emberi joga fölé helyezze valaki a migrációhoz fűződő nem létező jogot".

Szijjártó elmondása szerint hivatalos levélben is emlékeztette az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának hivatalát arra, hogy az ENSZ érdekeit kell képviselnie, valamint elfogadhatatlannak tartja, hogy Magyarországról úgy nyilatkozott, hogy teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a tényeket. Az UNHCR ugyanis előzetesen nem konzultált a magyar kormány a törvényjavaslat hátteréről.

"Elfogadhatatlan, hogy az ENSZ tisztségviselői alapvető információk hiányában tesznek nyilatkozatokat az ENSZ tagállamainak intézkedéseiről" - mondta a külügyminiszter. "Az ENSZ alkalmazottai kötelesek a tagállamokkal konzultálni és a velük való egyetértésben eljárni" - tette hozzá.

A külügyminiszter szerint "nonszensz, hogy az ENSZ egyik tisztségviselője a migránsok képviseletét előbbre valónak tartja, mint az ENSZ-tagállamok képviseletét és a velük történő konzultációt".

Szijjártó Péter leszögezte: "a magyar kormánynak senki nem adhat ultimátumokat, Magyarország szuverén ország, amelynek polgárai a közelmúltban hoztak világos döntést arról, hogy milyen irányban szeretnék látni hazájuk jövőjét".

Képünk forrása: AFP photo/Emmanuel DUNAND

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

krix5, 2018.06.01 10:36

@zana:
Az ENSZ egy trágyadomb...
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zana, 2018.06.01 08:58

@tepsi:
Az ENSZ virágoskertjében egy mini trágyadomb gőzölög, ez Orbánia. Mélymagyar élősködők világa ez, mindennek szemben ami emberi.
Szánalom nélküli álkeresztények, farizeus vezérek világ ez. Jézus korbácsára érettek!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tepsi, 2018.06.01 07:56

A rókának alapvető joga migrálni a tyúkólba. :D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

terabit, 2018.06.01 03:39

Ki kell lépni, mint a Népszövetségből, ugyanaz a trágyadomb, ez is megérett a cserére.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix5, 2018.05.31 22:27

@zana:
Ezsek szerint érezted!
Egészségedre!
:D
Tőlem is kapsz egyet!
Megérdemled, retek...
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html