Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára azt is hozzátette a Wirtschaftsblattnak nyilatkozva, hogy sok, a kormány által bevezetett ágazati adó határozott idejű volt és már megszűnt. Az államtitkár nem értett egyet azzal, hogy a kormány intézkedései elbizonytalanítják a befektetőket. "Ez nem bizonytalanság, hanem változás, amit nem mindenki üdvözöl, de van, aki nagyon is" - mondta.

A magyar adórendszer inkább a szolgáltató, és nem a termelő szektort terheli - tette hozzá. A kormány célja Európa termelési központjává tenni Magyarországot - mondta. Mint közölte, 2010 óta német vállalatok ötmilliárd eurót fektettek be az országban, 18 új gyárat építettek és huszonkettőt bővítettek. Rámutatott arra is, hogy az osztrák közvetlen külföldi befektetések terén Magyarország a negyedik helyen áll, emellett Ausztria tavaly november óta - Oroszországot leelőzve - a második legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak Németország után.

Kitért arra is, hogy a kormány a gazdasági kapcsolatok diverzifikálására törekszik, ezzel összefüggésben nem csak a Távol-Kelet, a Kaukázus térsége és az arab világ, de Afrika felé is nyit. A Nyugat-Balkánon tovább akarja fejleszteni az élenjáró magyar befektetési kapcsolatokat.

Mindig jobb, ha a piacokról finanszírozza magát egy állam, mint ha intézményektől kér pénzt - mondta az államtitkár az előző heti kötvénykibocsátással kapcsolatban. "Van egy gazdaságpolitikai víziónk és nem akarunk beleszólást a gazdaságpolitikába, hanem függetlenek akarunk maradni. Ezért nem csak a kamatfeltételekről van szó a számunkra" - fejtette ki.