A szóvivő nyilatkozata alapján úgy tűnik, hogy a kormány megoldottnak tekinti a jegybanktörvény ügyét, ami az egyik előfeltétele volt a biztonsági hitelkeretről szóló hivatalos tárgyalások megkezdésének. Elemzők azonban óvatosak, a piacok addig nem ugranak rá erre a hírre, amíg azt meg nem erősíti az Európai Bizottság vagy az Európai Központi Bank. A hírügynökség beszámolója szerint a miniszterelnök szóvivője ezt szerdán e-mailben közölte.

Szijjártó Péter azt is hangsúlyozta, hogy Magyarország a lehető leghamarabb el akarja kezdeni a tárgyalásokat az EU/IMF-párossal. A kormányfő szóvivője azt is elárulta, hogy Fellegi Tamás egyes pénzügyi szervezetekért felelős tárca nélküli miniszter jövő héten az Egyesült Államokba fog utazni, 10 napon belül már másodszor.

Szijjártó Péter szerdán úgy vélekedett, hogy az Európai Unió jegybankkal kapcsolatos aggodalmai megoldottnak tekinthetők. Ehhez képest a Magyar Nemzeti Bank kedden közzétett véleménye a jegybanktörvényt érintő legutóbbi kormányzati módosításokról nem éppen erre utal. Ebből a szempontból tehát kulcsfontosságú lehet, hogy az Európai Központi Bank mikorra készül el a legutóbbi jegybanktörvénnyel kapcsolatos módosítások véleményezésével. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter ezeket a módosító javaslatokat három héttel ezelőtt küldte meg az EKB elnökének.

Timoty Ash, a Royal Bank of Scotland londoni közgazdásza Szijjártó Péter kijelentéseivel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a piac addig nem veszi komolyan ezt a hírt, amíg az Európai Bizottság vagy az Európai Központi Bank meg nem erősíti. Hiszem, ha látom magatartást tanúsíthatnak a piaci szereplők - tette hozzá. A befektetők tehát várják az EKB véleményét, és ha ezek szerint a kormány nem tett eleget az elvárásoknak, akkor új szakaszába léphet a jegybanktörvénnyel kapcsolatos kötelezettségszegési eljárás is - vetíti előre az elemző.