Szívbajt hoz az alváshiány

A napi hat óránál kevesebb alvás hajlamosabbá tesz a magas vérnyomásra, a koleszterinszint emelkedésére, a cukorbetegségre és az elhízásra - derül ki egy nagyszabású amerikai kutatásból.
Napi.hu, 2013. november 8. péntek, 15:37
Fotó: Napi.hu

Az ötezer fős, reprezentatív mintán végzett kutatás során három csoportra osztották a résztvevőket. Az első csoporthoz az öt óránál kevesebbet, a másodikhoz az öt és hat óra közötti időtartamot, a harmadikba a kilenc órát alvók tartoztak. Mint kiderült, a leggyengébb egészségi állapotban az extrém keveset, azaz öt óránál kevesebbet és az 5-6 órát alvók voltak. A legkevesebbet alvók között kétszer annyian szenvedtek magas vérnyomástól és magas koleszterin szinttől, mint azok, akik 7-8 órát aludhattak. Ebbern a körben a cukorbetegség 75, az elhízás pedig 50 százalékkal is gyakoribb volt.

A rövid ideig, vagyis napi 6 órát alvók körében a magas vérnyomás és az elhízás 20 százalékkal volt nagyobb, mint a többet pihenők között. A feketék voltak leginkább hajlamosak az öt óránál is kevesebb alvásra, és náluk volt a legerősebb az összefüggés a kevés alvás és az elhízás között. Az ázsiai származásúaknál a legszorosabb kapcsolatot a rövid alvás és a magas koleszerinszint között - mutatta ki a kutatás.

A kilenc óránál hosszabb alvásnál nem mutattak ki egészségkárosító hatást.

Abban nincs egyetértés, mi az minimális alvásmennyiség, amennyi a jó egészséghez kell, ráadásul az egyéni alvásigényben is nagyok az eltérések, de a kutatások nagy többsége úgy találja, hogy a 7-8 óra közötti alvás a legegészségesebb. Az ajánlások kor szerint is eltérnek, míg a fiatalabbaknak több, az idősebbeknek kevesebb alvásra van szüksége, legalábbis általában. Mint az egészséget érintő legtöbb tényezőnél igaz, ami az egyik embernek jó, az a másiknak akár rossz is lehet - hangsúlyozzák a tudósok.

Nehéz kijelenteni, hogy a rövid alvás rosszabb, mint a hosszú, de a jelenlegi tudásunk szerint a rövid alvás egészségkárosítónak tűnik - állítják a kutatók. Ugyanakkor az alvás mennyisége nem az egyetlen fontos tényező - hívják fel a figyelmet a kutatók. Az inszomnia, az alvási apnoé, vagy a gyakori felébredés szintén kapcsolatban van a keringési megbetegedésekkel, a cukorbajjal és az elhízással. Az adatok azt sugallják, hogy a rövid alvás - legyen bármi is az oka - negatívan hat az egészségre.

A kutatók azt is kijelentik, az alvás és az egészség kapcsolata kétirányú, a kevés alvás negatív hatást gyakorol az egészségre, de bizonyos betegségek, mint például az elhízás, alvási problémákat okoznak. Az alváshiány korlátozza a testet az egészség megőrzésében, növeli a betegségek kockázatát, stresszt okoz, és nehezíti az elvást. Olyan ez mintegy ördögi kör - állítják a kutatók.

HOZZÁSZÓLÁSOK