A 2019. februárban hirdették meg és 2020 elejétől él az a lehetőség, hogy a magyar állam nem kér személyi jövedelemadót (szja) azoktól az anyáktól, akik legalább négy gyermeket szültek, neveltek fel.

A lehetőséggel az első hónapban, vagyis idén januárban 38 ezer anya élt, ez az érintetteknek abban a hónapban 1,4 milliárd forintot takarított meg. Majd februárban már 42 ezer anya érvényesítette a kedvezményt, a nagycsaládoknál újabb másfél milliárd forint maradt - ismertette a számokat Tállai András államtitkár a napilappal.

Ez az jelenti, hogy a két hónapban az egy nőre jutó átlagos be nem fizetett szja 36,8 ezer, illetve 35,7 ezer forint volt. Ebből pedig az következik, hogy az átlagos bruttó bérük csupán 245,6 ezer, illetve 238,1 ezer forint volt.

Ehhez képest a KSH adatai szerint 2020. januárban a - legalább ötfős vállalkozásoknál és a költségvetési szektorban - bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiaknál 409,6 ezer, míg a nőknél 340,8 ezer forint volt.

A lapnak két fontos gyakorlati szempontot is megemlített az államtitkár. Egyrészt lényeges, hogy a mentesség nem csak a vér szerinti gyermek után jár, ahogy fontos az is, hogy a már felnőtt gyerekeket is figyelembe kell venni. A másik mozzanat, hogy az szja-mentesség nem zárja ki a családi kedvezmény igénybevételét. Az anya vagy a saját munkavállalói járulékából, vagy az apával közösen érvényesítheti a kisebbek után járó gyermekkedvezményt. Előbbi megoldás már februárban is bőven hagyott pénzt az érintett nagycsaládoknál: a második hónapban a 42 ezer anya összesen 370 millió forinttal csökkentette saját befizetendő járulékát - tette hozzá Tállai.