Szlávik: az egészségügyi dolgozók után az idősotthonok lakóit és a krónikus betegeket oltják be

A védőoltások beadása december utolsó napjaiban indulhat Magyarországon - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa az M1-en.
Domokos László, 2020. december 18. péntek, 08:55
Fotó: Getty Images

A vakcináció azzal a védőoltással kezdődhet, amit az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezni fog. Magyarország előreláthatólag a WHO oltási rendjét alkalmazza majd, vagyis az egészségügyi dolgozók után az idősotthonok lakóit és a krónikus betegeket oltják be.

Minden beoltottnak előreláthatólag legalább fél óráig az oltóponton kell majd maradnia az akut szövődmények kialakulásának veszélye miatt.

Nem szabadna az oltásokat azok kifejlesztési helye alapján rangsorolni. A főorvos szerint az oltásoknak inkább a fajtáját, a hatásmechanizmusát és a mellékhatásait kell vizsgálni.

Valószínű, hogy jövőre Magyarországra is többféle vakcina érkezik majd.

A közelgő ünnepekről kapcsán a legjobb, ha az egyébként is közös háztartásban élők együtt karácsonyoznak. Egy látogatást is meg lehet biztonságosan szervezni, de egy ebédet már nem - mondta Szlávik János az MTI szerint.

HOZZÁSZÓLÁSOK