A Foreign Policy Magazine (FP) idén ötödször adta közre a kudarcot vallott államok listáját. A folyóirat szakértői, a Fund for Peace közreműködésével 12 szempontot figyelembe véve azt vizsgálták, mennyire tekinthetők stabilnak az általuk megfigyelt államok, egyúttal arra is kitértek, mekkora nemzetközi kockázatot jelent, ha egyes államok elvesztik területük feletti uralmat.

A vizsgálat a gazdasági helyzetértékelés mellett társadalmi és védelmi szempontokat is figyelembe vett, így összehasonlította a társadalmon belüli egyenlőtlenségek mértékét épp úgy, ahogy a külső beavatkozás szükségességét.

A lista élére az e szempontok szerint legkevésbé stabilnak tekinthető államok kerültek, mint Szomália, Csád, Szudán, Zimbabwe, vagy a Kongói Demokratikus Köztársaság, míg a legkevésbé veszélyeztetett, azaz legstabilabb kormányzattal kormányzattal rendelkező államok közé a skandináv országok mellett még Svájcot és Írországot sorolta a felmérés.

A visegrádiak gyenge láncszeme: Magyarország

A visegrádi négyek közül Magyarország számít a legkevésbé stabilnak; hazánk az összesítésben 141-ik 50,1 ponttal, közvetlenül Lengyelország (49 pont) és Szlovákia (48,8 pont) előtt. Csehország a 152-ik helyen állt, messze a régió többi országa előtt. Magyarország 2009-ben még 50,7 pontot ért el, Lengyelország pedig 49,6-ot, így idén javítottak helyzetükön, miközben Szlovákia rontott pozícióján (2009-ben 48,6 pontot ért el). Csehország 2009-ben még 42,6 pontot kapott az értékelés során, idén 41,5 pontot. (Összehasonlításképp a legstabilabb országnak ítélt Norvégia a 177-ik a listán 18,7 ponttal, közvetlenül előtte Finnország 19,3 pontos értékeléssel.)

Hazánkat közvetlenül Észtország előzi a listán, 50,7 ponttal (ezzel a második legkevésbé stabil ország a balti-térségben Lettország után), Románia a 128-ik, 60,2 ponttal - ez jelentős javulás a 2009-es 61,3 ponthoz képest), Bulgária pedig a 126-ik, 61,2 ponttal. Ausztria 27,2 ponttal lista a 170-ik helyét foglalja el, eredménye 0,4 ponttal javult tavaly óta.

Az eurózóna adósságválsága kapcsán leggyakrabban emlegetett (PIIGS) államok közül Görögország a 147-ik (45,9), Olaszország a 149-ik (45,7), Spanyolország a 151-ik (43,5), Portugália a 162-ik (33,1),  Írország pedig a 173-ik, azaz 22,4 pontjával a lista alján - a leginkább stabil országok között - szerepel. Az aggasztó fiskális helyzetük miatt a figyelem középpontjába került dél-európai államok a lakosság reformokkal szembeni elégedetlensége és tiltakozása ellenére is bíztatóbb képet festenek, mint Magyarország, ám Portugália és Írország kivétel kedvezőtlenebb helyzetben vannak, mint a régióban eminens Csehország.



A legnagyobb kudarcot vallott államok közé sorolja a kutatás Afganisztánt, Irakot, a Közép-Afrikai Köztársaságot, Guineát és Pakisztánt is. A bukott államok indexének első közzététele óta 15 ország "jutott be" a top 10-be, ebből hét afrikai. Az FP szakértői szerint az államhatalom kudarca egy olyan krónikus betegség, melyből az adatok alapján rendkívül nehéz kigyógyulni - ezt bizonyítja az is, hogy Szomália immár harmadik éve a lista élén trónol, megítélését pedig csak rontja az elmúlt években a partjai mentén megélénkült kalóz-tevékenység.

A hatvan legkevésbé stabil ország harmada Ázsiában van, míg a Közel-Kelet adja a világnak a bukott államok 10 százalékát.

Így buktak el

A felmérés során figyelembe vett tényezők alapján külön ajánlásokkal, illetve figyelmeztetésekkel is élt a kutatócsoport. Demográfiai válsághelyzete miatt kiemelten instabilnak ítélte meg a Kongói Demokratikus Köztársaságot - az itt élők fele 14 évnél fiatalabb, - az elképesztően magas csecsemőhalandóság és a polgárháborús helyzet ellenére - a népesség növekedése meghaladja az évi 3 százalékot.

Az elmúlt években Szomália lakosságának negyede, mintegy 2 millió ember volt kénytelen a belső viszályok miatt elhagyni otthonát, így az FP szerint a menekülthelyzet itt a legsúlyosabb a világon. A kelet-afrikai ország mellett Afganisztánban a legingatagabb a nyugati hatalmak által elismert kormányzat helyzete - az államhatalom mind itt, mind Szomáliában csak az ország területének töredékét tartja irányítása alatt. Az afgán kormány korlátozott hatalomgyakorlását kizárólag a nemzetközi beavatkozás szavatolja - a NATO-erők mellett pakisztáni, indiai, iráni orosz és kínai érdekek korlátozott érvényesítése folyik az országban.

A jól képzett munkaerő kivándorlása Zimbabwében volt a legintenzívebb a felmérés szerint - az elmúlt évtized során minden ötödik zimbabwei - legtöbbjük értelmiségi - emigrációba kényszerült. Az úgynevezett "brain drain" hatás miatt, az orvosok, tanárok, jogászok és mérnökök távozásával az ország stabilizálása csak még nehezebb lesz.

A közszolgáltatások színvonalát tekintve Nigéria számít a legelmaradottabb országnak a világon; a kormányzat képtelen megszervezni még az alapvető oktatást és egészségügyi ellátást is, így nem csoda, hogy a csecsemőhalandóság elrettentően magas, miközben az írni olvasni tudás mértéke aggasztóan alacsony.

Két afrikai országot is kiemel a kutatás a társadalmi egyenlőtlenségek mértéke miatt - Kongóban és Szudánban is egy maroknyi elit kezében központosul a tőke, miközben az ország lakosságának zöme továbbra is kétségbeejtő szegénységben él. Ez - valamint az alapvető emberi jogok tiszteletben tartásának szinte teljes hiánya - is hozzájárulhat ahhoz, hogy Szudánban érvényesülnek a legerősebben a kisebbségek autonómiai törekvései. A törzsi csoportok többsége az első adandó alkalommal leválna a kormányzat által irányított fővárosról, amely "jobb esetben" nem törődik a lakosság életkörülményeivel, "rosszabb esetben" pedig azok életére tör, tömegmészárlások árán szavatolva az terület névleges egységét.

A gazdasági helyzet Észak-Koreában, Szomáliában és Zimbabwében a legaggasztóbb az FP felmérése szerint - az országokban uralkodó diktátorok a rendszer fennmaradása érdekében még a belső piacokat is romba döntötték, azok újjászervezése is reménytelennek látszik.

A Szomáliát irányításuk alá vonó érdekcsoportok nyílt háborúskodása miatt szükségessé vált a békefenntartó erők jelenléte az ország fővárosának egyes kerületeiben, másutt azonban az állammal és egymással is hadban álló rebellisek kezében a hatalom. A kormány erejét csak csökkenti az elit frakciók közötti hatalomért folytatott harc, s az sem segít, hogy az országot irányító diktátor, Omar Hassan al-Basírt sikertelenül próbálták nemzetközi bíróság elé citálni.