A miniszter elmondta, a kormány eredeti szándéka az volt, hogy az önkormányzat adósságának 40 százalékát vállalja át, ám Puskás Tivadar képviselőtársával "közösen kiharcolták," hogy az adósságátvállalás mértéke 65 százalék legyen.

Közölte, ez azt jelenti, hogy a kormány Szombathely városát összességében több mint 13 milliárd forinttal kedvezőbb pénzügyi helyzetbe hozza. A várost terhelő adósságállomány tőkeösszege 5,7 milliárd forintra csökken - fűzte hozzá. Emlékeztetett arra, hogy a szocialista városvezetés ideje alatt, 2002 decembere és 2010 decembere között megtízszereződött Szombathely adóssága; több mint 18,2 milliárd forintra emelkedett, és ez szavai szerint már akkora terhet jelentett, hogy a napi működést veszélyeztette.

Jelezte azt is, hogy a fideszes városvezetés ezt két év alatt, 2012 decemberére közel kétmilliárd forinttal mérsékelni tudta. Hende Csaba azt hangoztatta, a magyar kormány hatalmas küzdelmet folytat az adóssággal, és addig fog harcolni, amíg le nem szorítja az államadósságot, és amíg a magyarok le nem küzdik fenyegető adósságaikat. Úgy fogalmazott: Magyarország sokkal jobban teljesít, mint a szocialista kormányok idején, és jobban teljesít, mint nagyon sok más európai ország. Elmondta, a kormány kedden hozott döntése egyben azt is jelenti, hogy plusz forrásokhoz juthat a város és így rég halogatott fejlesztések indulhatnak el.

Puskás Tivadar a lehetséges városfejlesztések között említett közlekedésfejlesztési programot, bérháztömb-, valamint sportpálya felújítást, az egykori huszárlaktanya hasznosítását, valamint a helyi csónakázótó környékének rendbetételét.

Orbán Viktor miniszterelnök tavaly októberben jelentette be, hogy 1956 önkormányzattól vállal át adósságot az állam.