Hétfőre virradó éjszaka többnyire derült vagy gyengén felhős lesz az ég, csapadék nem várható. Nagyobb eséllyel a Zemplén vidékén és a délnyugati határ környékén köd képződhet. A déli, délkeleti szél helyenként megélénkül. Hajnalra 6 és 12 fok közé hűl le a levegő, de a fagyzugos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb is lehet.

Hétfőn késő délutánig gyengén felhős, napos, száraz idő várható, majd délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, ezzel együtt késő estig az ország délnyugati harmadán több helyen számíthatunk záporra, zivatarra, lokálisan akár nagyobb mennyiségű csapadékkal. A délkeleti szél nagy területen élénk, néhol erős lesz, zivatarok környezetében átmenetileg viharos lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 12 fok között alakul, de a fagyzugos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a déli országrészben lesz a legmelegebb.

Kedden több-kevesebb napsütésre, gomolyfelhő-képződésre számíthatunk. Több helyen várható zápor, néhol zivatar. A déli, délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik, zivatarban viharos is lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között valószínű.

Szerdán reggel keleten még több lehet a felhő, majd napközben a legtöbb helyen több órára kisüt a nap. Néhol zápor előfordulhat. Megélénkül a délkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között valószínű.

Csütörtökön sok napsütésre, délután gomolyfelhő-képződésre számíthatunk. A délután, este nyugat felől zápor, zivatar várható. A délkeleti szél helyenként megerősödik, zivatarban viharos is lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között valószínű.

A kép forrása: Pixabay.