Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Júliustól igényelhetik a házaspárok a babaváró támogatást a kormányzati programmal együttműködő bankoknál. A jogosult pároknak a megjelent kormányrendelet szerint vétek lenne kihagyni a lehetőséget, ha egyébként is az a tervük, hogy személyi hitelt vagy autóhitelt vennének fel valamelyik hitelintézetnél. Az államilag támogatott konstrukció ugyanis kedvezőbb feltételű, mint a legtöbb, amit a piacon találnak.

Ha öt éven belül megszületik a baba, akkor eleve kamatmentes a maximum 10 millió forint összegű, 20 éves futamidejű kölcsön. Ha két gyerek születik, akkor el is engednek belőle 30 százalékot, ha pedig három, akkor az egészet. Ha nem születik meg, még mindig kérhet méltányossági alapon kamatkedvezményt a család. Ez akkor lehetséges, ha az egyik szülő megváltozott munkaképességűvé válik, vagy pedig egészségügyi probléma miatt nem sikerül a gyerekvállalás.

8 százalékos kamat

Ha ilyen okok nincsenek, akkor a kormányrendelet szerint az ötéves állampapírok háromhavi átlagos aukciós hozamának a 130 százaléka plusz 5 százalékos kamatot kell majd a hitelre fizetni. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) adatai szerint az ötéves átlagos aukciós hozam jelenleg 2,32 százalék, vagyis a büntetőkamat 8,016 százalékos.

Ezt elvileg egy összegben utólag kell visszafizetni az öt év után, ami tízmillió forintos összegre nagyjából 3,6 millió forintot jelent majd. Szintén be kell fizetni a kamatokat, ha a házaspár elválik. Ha az egyösszegű visszafizetés gondot jelent, a járási hivataltól lehet kérni részletfizetést maximum 24 hónapra. Matematikailag még így is megéri a konstrukció, hiszen 8 százalék körüli kamattal személyi hitelt vagy autóhitelt főleg ötéves kamatfixálással nem könnyű találni. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint idén januárban egy átlagos személyi hitel kamata 13,43 százalékos volt, autóhitelt pedig 9,63 százalékos átlagkamattal lehetett felvenni.

Sok előnnyel jár

A legakciósabb személyi kölcsönök kamata jelenleg 7,5-8 százalék körül van, az autóhiteleké is nagyjából ott indul. 10 millió forintot azonban a hitelintézetek csak ritkán adnak meg személyi hitelként. Sok banknál 7-8 millió forint körül bezárják a lehetőséget, 20 éves futamidő pedig sehol sincs. A maximális hitelösszeget sem kaphatja meg mindenki, általában magas jövedelmet és stabil munkahelyet várnak el ehhez a bankok, a babaváró asszonyhitelnél viszont engedékenyebbek lehetnek az állami készfizető kezesség miatt.

Egy drágább autóra kapható 10 millió forintnyi hitel vagy lízing, sőt több is, de a futamidő a jegybank előírásai miatt nem lehet több 8 évnél, és önerőt is le kell rakni, amelynek mértéke autóhitelnél minimum 25, lízingnél 20 százalék. Autóvásárlásra a babaváró hitel nem csak a kamata, de a rugalmassága miatt is kedvezőbb, nem kell például olyan cascót kötni a gépkocsira, amelynél a kárkifizetést a bankra engedményezik, és a törzskönyvet sem tarthatja magánál a hitelező.