A tavasszal bevezetett munka-, adóügyi és más lépések nagyjából egymillió munkavállaló helyzetén segítettek, ezen belül a bértámogatások majdnem háromszázezer állás megvédését garantálták. A hitelmoratórium 1,6 millió banki ügyfélnél hagyhat idén kétezer milliárd forintot, a lehetőség célzott meghosszabbítása pedig jövőre újabb 450 milliárdot jelenthet több százezer ügyfélnek - mondta a miniszterhelyettes, Tállai András a Magyar Nemzetnek. A moratórium természetesen nem jelent tartós mentességet, csak ideiglenes felfüggesztését jelenti a fizetési kötelezettségnek, bár erre az államtitkár külön nem tért ki.

Belement egy összehasonlításba is a 2008-as gazdasági válság kapcsán, arról beszélt, hogy az egy évtizeddel ezelőtti és a mostani válsághelyzet összehasonlítása bizonyos értelemben sántít. "A két krízis hordereje, lefolyása, hosszúsága eltérő, a 2008-as messze nem volt olyan pusztító, mint a mostani. Szinte kizárólag a baloldali kormányok sorozatos hibái miatt fizetett végül mégis rendkívül nagy árat akkor a magyar társadalom" - vélekedett a politikus.

Viszont jelezte, hogy most a kormány nem készül megszorításokra, mint elődje, helyette támogatásokkal segítenék a lakosságot. A jövő év elején például megkezdődik a 13. havi nyugdíj visszaállítása. Utóbbi megnevezés kicsit félreérthető: 2021 elején a jogosultak nem egy teljes havi juttatást kapnak, hanem csak a rendes nyugdíjuk negyedét, ami lényegében egy 53. heti kifizetésnek tekinthető. A héten Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, hogy mindenképpen bevezetik jövőre a plusz juttatást.