Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az egyetem szenátusa hétfői ülésén szavazott a rektori pályázatról, az eredményt az egyetem honlapján tették közzé - írja az MTI.

A posztra egyetlen jelölt, Borhy László akadémikus, a Régészettudományi Intézet vezetője nyújtott be pályázatot. Az egyetem legfőbb döntéshozó szerve a titkos szavazáson 41 igen szavazattal támogatta 2 nem szavazat ellenében az akadémikus pályázatát.

A közleményben kitértek arra is, hogy az új rektor megválasztásának menetét törvény írja elő. A hatályos felsőoktatási törvény szerint a rektor kinevezésére a fenntartó miniszter tesz javaslatot a köztársasági elnöknek.

A benyújtott valamennyi, a pályázati feltételeknek megfelelt pályázatot a szenátus véleményezi, és tagjai többségének szavazatával dönt a rektorjelölt személyéről, rangsort állítva a jelentkezőkről. A szenátus döntését megküldi a munkáltatói jogkör gyakorlójának, aki a szenátus véleményének mérlegelésével dönt a vezetői megbízásról.

Az ELTE új rektorának megbízatása augusztus 1-jén kezdődik és négy évre szól.

Borhy László Mezey Barnát válthatja a poszton, aki 2010-től irányította az egyetemet.