Nemcsak a szegény, de a fejlett országokban is egyre inkább jelenlévő jelenség az úgynevezett menstruációs szegénység, vagyis amikor a társadalom széles rétegei nem engedhetik meg maguknak az intim higiéniai termékvásárlását. Adócsökkentést javasol a kormánynak az LMP. A parlament honlapja szerint pedig tárgysorozatba vették a törvényt, vagyis ha szakbizottsághoz is rendelik, később szavazhat róla az országgyűlés.

A javaslat lényege, hogy a jelenlegi 27 százalék helyett 5 százalékra mérsékeljék az áfakulcsot a női higiéniai termékekre. A július 9-én benyújtott tervezet szerint a textil és nem ebből az anyagból készült betétekre és tamponokra, csecsemőpelenkákra és pelenkabetétekre, valamint a hasonló termékekre vonatkozna az általánosnál 22 százalékkal alacsonyabb kulcs. Az EU egyébként lehetővé teszi, hogy a tagállamok az ilyen termékek esetében szelektív áfa-mértéket használjanak, a kedvezményt pedig tamponadóként hivatkozzák.

Hasonló javaslatot a DK is a parlament elé terjesztetett, így az ő támogatásuk várható a szavazáskor. A kormánypártok álláspontja egyelőre nem ismert.