A Reuters adatai szerint a prémium ólmozatlan benzin (10 ppm ESZ 95) tonnánkénti ára (dollárban mérve) a mediterrán piacon a megelőző hét átlagához viszonyítva az augusztus 15 - augusztus 19-e közötti időszakban 7,7 százalékkal nőtt, az észak-nyugat-európai (NWE) piacon 7,3 százalékos volt az árnövekedés, míg az Amsterdam-Rotterdam-Antwerpen (ARA) piacon 7,7 százalékkal emelkedtek az árak. A motorikus gázolaj (EN590) jegyzésára a mediterrán piacon 9,9 százalékkal nőtt, az észak-európai piacokon 9,8-10,0 százalékkal növekedtek az árak a megelőző hét átlagához képest.

A forint átlagos heti árfolyama az augusztus 15 - augusztus 19-i héten erősödött, 275 dollár körül ingadozott. A megelőző héthez viszonyítva ezen a héten 4 forinttal kellett kevesebbet adni egy dollárért. Az árfolyam a hét folyamán mérsékelte az üzemanyagpiacokon jelentkező áremelkedés mértékét.

A hét folyamatai alapján, a már literre és forintra átszámolt különböző tőzsdei jegyzésárak mellett, a benzin esetében, heti átlagokkal számolva, a mediterrán piacon 6,2 százalék, az NWE piacon 5,7 százalék, az ARA piacon 6,2 százalék volt az árnövekedés. A gázolajnál, a mediterrán piacon a forintban számított heti emelkedés 8,3 százalékos volt, az észak-európai piacokon 8,3-8,4 százalékkal növekedtek az árak forintban mérve. A hét második felében az első napokhoz viszonyítva 2-3 százalékos benzin áremelkedés és 3-3,5 százalékos dízel áremelkedés jelentkezett.

A mediterrán és más európai tőzsdei piaci folyamatok hatására összességében - a 27 százalékos áfával is növelten - a heti változások a benzin esetében 6-7 forint körüli, a gázolaj esetében 8-9 forintos áremelkedés jelentkezett.

Szerdán, augusztus 17-én 2 forintos benzin és 4 forintos gázolaj áremelést jelentettek be, a hét második felében jelentkező áremelkedés miatt szerdán, augusztus 24-én, a piaci változásokat figyelembe véve a GKI Energiakutató 2-3 forint körüli benzin és 3-5 forint közötti gázolaj áremelést vár, figyelembe véve az augusztus 19-i áremelés hatását.

A benzin ára 333, a gázolaj ára 337 forint/liter körüli szinten változhat. Az elmúlt egy év során a benzin ára 10, a gázolaj ára 7 százalékkal csökkent.

Az árváltozások és az időszaki (utolsó publikált) átlagos keresetek változása miatt 20,5 százalékkal több benzint és 17 százalékkal több gázolajat lehet egy havi átlagos, nettó keresetből tankolni, mint egy évvel ezelőtt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!