Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A tanulmány szerint hazánkban 2000 óta végzett klíma-egészségügyi vizsgálatok alapján a legjelentősebb egészségi kockázatot az extrém hőmérsékleti események jelentik. A hőhullámokkal szemben a legsérülékenyebbek a krónikus keringési, anyagcsere, légzőszervi, mentális betegségekben szenvedők, az idősek és a gyermekek - írta az MTI.

A hőhullámok hatására 2003-ban figyeltek fel Európa-szerte, Nyugat-Európában több mint 70 ezer ember halálát okozta a tartósan fennálló magas hőmérséklet - olvasható a cikkben, amelyből kiderül az is, hogy a hőhullámok idején Magyarországon a napi halálozás országos átlagban körülbelül 15 százalékkal emelkedik meg. Megyei szinten 9 és 20 százalék között változik, Budapesten és Veszprém megyében, illetve a közép-magyarországi régióban tapasztalhatók a legmagasabb értékek.

A publikáció foglalkozik a klímaváltozás további hatásaival is. Eszerint a változás várhatóan befolyásolja egyes állati közvetítők (rovarok, rágcsálók) által terjesztett fertőző betegségek térbeli és időbeli megjelenését is. Hazánkban elsősorban a kullancsok okozta Lyme-kór fog gyakoribbá válni, de megjelennek egyes szúnyogok által terjesztett betegségek is.

Páldy Anna, az Országos Közegészségügyi Intézet szaktanácsadója; Málnási Tibor, az Országos Közegészségügyi Intézet munkatársa és Bobvos János, az Emberi Erőforrások Minisztériuma osztályvezetője írása a Magyar Tudomány szeptemberi tematikus számában jelent meg A klímaváltozás hatása egészségünkre és az egészségügyre Magyarországon címmel. A tanulmány egy 16 éven át tartó kutatás összegzése. A munkacsoportot Páldy Anna vezette.

Felhívják a figyelmet arra, hogy a növekvő hőmérséklet hatására gyakoribbá válhatnak egyes mikrobiális eredetű élelmiszer-fertőzések és -mérgezések, amelyekért elsősorban a penészgombák mikotoxin-tartalma felelős. A penészesedés főként a gabona-, olajosmag-, szárazgyümölcs-termékek esetében jelent kiemelt veszélyt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2002-es jelentésében a világban bekövetkezett hasmenéses esetek 2,4 százalékát írta a klímaváltozás terhére.

A klímaváltozás hat az allergén növények térbeli és időbeli elterjedésére is. Az enyhébb telek után akár egy hónappal is korábban kezdődhet a pollenszezon január közepén, és a parlagfű, a legtovább virágzó gyom akár november közepéig is szórhatja virágporát. Új, allergén növényfajok jelennek meg, például a parlagi rézgyom és a falgyom, amelyek jelentősége ma még kevéssé ismert.

A hatások mérséklésére az egészségügyi ellátó rendszernek is fel kell készülnie. Az extrém hőmérsékletekhez való alkalmazkodás szempontjából alapvetőnek nevezik, hogy megfelelő belső hőmérséklet legyen az intézményekben. Hazai vizsgálatok is bizonyították, hogy a hőhullámok alatt háromszor magasabb volt a többlethalálozás a kórházakban, mint otthon.

Elsődlegesen fontosnak nevezik a betegek szempontjából nemcsak az intenzív kezelést nyújtó egységekben, hanem a sebészeti, égési és egyéb sérülteket ellátó osztályokon, valamint a krónikus betegeket kezelő osztályok légkondicionáló berendezésekkel való felszerelését, növelve a jelenlegi 30 százalékos ellátottság.

A klímaváltozás humán egészségügyi hatásainak bemutatásával a felkészülés, az ellenálló képesség növelése és az alkalmazkodás fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet a szerzők. A Nemzeti éghajlatváltozási stratégia számos célt fogalmaz meg az emberi egészséggel kapcsolatban is. Rövid távon a hőhullámok elleni védekezés a legfontosabb, de nagy figyelmet kell fordítani a fertőző betegségeket közvetítő élőlények ellenőrzésére. Középtávon ki kell terjeszteni az élelmiszer-biztonsági intézkedéseket a klímaváltozás közvetett hatásainak kivédésére. Meg kell erősíteni az egészségügyi ellátó rendszereket; nagy hangsúlyt fektetve a megelőzésre - olvasható a cikkben.

A fotó forrása: Horst Ossinger/dpa/AFP.