Tarlós a mobilgátról: fikció, zavarkeltés, esztelen támadások

Tarlós István budapesti főpolgármester szerint az árvízvédelem elsősorban veszélyelhárítás és műtárgyépítés, és csak másodsorban favédelem. Egyetlen más eset sem jut eszébe, ahol annyit támadtak volna fővárosi beruházást, mint most. Tagadja, hogy Garancsi István milliárdos vállalkozó érdekeit tartanák szem előtt, szerinte haragkeltés van a projekt ellen. A hármas metró felújítása szerinte a baloldal felelőssége, amely ugyanúgy nem akadálymentesítette a vonalat, mint a mostani vezetés - derül ki a Magyar Nemzetnek adott interjújából.
Szabó Dániel, 2017. december 16. szombat, 09:46

Olyan kijelentések és állítások hangzanak már el, ami a tiltakozók és ellenzők részéről csak kommunikációs kármentés. A szószólók csak gyűlöletet keltenek - kommentálta a lapnak a kritikákat Tarlós István főpolgármester, melyekkel a római parti mobilgátat illették az elmúlt években.

A városvezetőnek arra utal, hogy kevés olyan megosztó fővárosi projekt van, mint ez: a több éve tartó vita legutóbbi fejleménye például, hogy a helyi civilek népszavazást kezdeményeztek, melyre eredetileg Tarlós azt mondta, hogy maga írja ki, majd kihátrált az ügyből. Amikor pedig a Párbeszéd Párt által beadott javaslatot elfogadta a választási bizottság, a főváros visszavonta az eredeti, a voksolásban döntésre váró határozatát és elfogadott helyette egy újat, így okafogyottá téve a választást.

A főpolgármester viszont másban látja a megosztó helyzet kiváltóját. Szerinte a "mai világ sajátossága, hogy filozófusok, szociológusok kategorikusan rossz minőségűnek ítélnek műszaki szakvéleményeket." A rengeteg fakivágással járó parti mobilgátat csak hangulat- és haragkeltésből támadják, ráadásul nem is biztos, hogy a környezetvédelem a civilek valódi motivációja - véli Tarlós. Ebbéli gyanúját így fogalmazta meg: "Lányi András filozófust tisztelem, amíg azonban olyanok is kiadják magukat környezetvédőnek, akik egy zavarkeltések szervezésével világszerte házaló külföldi gondolkodó műveit fordítják le magyarra, addig hadd legyek bizonytalan a motivációjukkal kapcsolatban."

A határidőkről elmondta, a nem vitatott szakaszokon - az Aranyhegy környékén - már jövőre az első fél évben meg is kezdődnek a munkák, és 2019 elejére be is fejeződhetnek. A vitatott részen, a Dunával párhuzamos védműelem nyomvonaláról pedig egy tudóstársaság dönthet, a vitában részt vesznek majd az ellenzők és a támogatók által felkért egyetemi, vízügyi szakemberek, tájépítészek egyaránt. Azt fikciónak nevezte, hogy Orbán Viktor jóbarátja, a milliárdos Garancsi István kéréseinek megfelelően döntöttek a mobilgát tervezett nyomvonaláról.

A hármas metró ügyben mossa kezeit

A főpolgármestert kérdezték a hármas metró akadálymentesítéséről is - ebben az ügyben épp csütörtökön határozott úgy a Fővárosi Választási Bizottság, hogy lehet népszavazás az ügyben. Tarlós ezt az ügyet is felfújtnak látja, mint mondta "az ellenzék baloldali, liberális része, akik most a legharsányabbak, Budapesten 2010 előtt több évtizeden át voltak hatalmon. Ők a 2-es metrónál összesen egy állomáson építtettek liftet, s akkor nem tiltakozott senki."

A mozgássérült-barát kialakítás elmaradását azzal indokolta, hogy "csak arra tudunk költeni, amire forrásunk van." Miközben szerinte a munkát már el kellett kezdeni.

A felújított orosz szerelvények ajtóhibái mögött is külső beavatkozást lát: az emlékezetes fakocka kiváltotta meghibásodását azóta követte egy fémlemezes és kavicsos támadás is.

Az interjúból az is kiderült, hogy átszervezik a fővárosi vagyonkezelő és közbeszerzési cégeket. "Megszüntetni nem akarjuk, de az év elején nagy valószínűséggel átalakítjuk a társaságot, amit nemrég a városüzemeltetési holdingunkhoz csatoltunk, amelynek működésével szintén nem vagyunk kibékülve. A két cég működésén jelentősen javítani kell" - fogalmazott a városvezető.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK