Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Tarlós Istvánnak azokkal van baja, akik hirtelen "úgymond megvilágosodtak" és meggondolták magukat, és egy nemzeti ügyből - mert az olimpia alapjában nemzeti ügynek indult - pártpolitikai ügyet gyártottak - idézi a főpolgármester Kossuth Rádiónak adott interjúját az MTI.

Azok, akik másfél évvel ezelőtt erősen támogatták az olimpia rendezését, majd most szembefordultak mindezzel, "nem túl jellemesen viselkednek, (...) képmutatóak, elárulták ezt az ügyet, felmondták azt a nemzeti egységet, ami másfél évvel ezelőtt volt az olimpiával kapcsolatban" - mondta Tarlós. Azoknak, akik az Agenda 2020 döntés után támogatták az olimpia rendezését, másfél évig eszükbe sem jutott aláírásokat gyűjteni.A főpolgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a pályázatot másfél évvel ezelőtt beadták, már akkor lehetett volna aláírásokat gyűjteni, ennek semmi akadálya nem volt.

Heccelik a közvéleményt

Tarlós István az ügy egyik legszomorúbb elemének nevezte, hogy nem arról szól a "történet, mint amiről szólnia kellene". Szerinte demagóg és erőltetett hasonlatokkal heccelik a közvéleményt. Hangsúlyozta, hogy az olimpiarendezéshez a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a szponzorok "rengeteg pénzt adnak".

Nem is sok a 266 ezer aláírás

A főpolgármester szerint valószínűleg még most fognak aktivizálódni az olimpia támogatói. Mint mondta - "ne felejtsük el", hogy az az aláírás-mennyiség, amelyet a Momentum Mozgalom az olimpiarendezéssel kapcsolatos népszavazásért összegyűjtött, nagyon soknak tűnik, és valószínűleg az ellenőrzések után is jócskán el fogja érni azt a minimális számot, amely egy referendum kiírásához szükséges, de egy csaknem kétmilliós városban csak a szavazóképes lakosságnak körülbelül a húsz százaléka lesz. "Tehát attól nagyon messze vagyunk", hogy ezt többségnek lehessen nevezni.

Lehet, visszavonják a pályázatot

Tarlós István azt mondta, a következő hetekben sok minden eldől, hogyan foglal állást a kormány, a Magyar Olimpiai Bizottság és Fővárosi Közgyűlés, és az sem zárható ki, az is egy elméleti lehetőség, hogy a népszavazás előtt születik "egy negatív döntés", és akkor nem lesz miről népszavazást tartani.

A magyarok régi álma az olimpia

A főpolgármester szerint a magyar emberek régi álma, hogy olimpiát lehessen rendezni, egy olyat, amelynek nemcsak a konkrét sportértéke jelentős, hanem sok mindenre neveli az embereket: alázatra, a másik tiszteletére, a sportszerűségre és a fair magatartásra. Ezek nemcsak a sportpályákon fontosak, hanem az életben is azok lennének -véli Tarlós István, aki szerint ezekbe az olimpia ellenzői nem gondolnak bele. Ezekről az értékekről szó sem esik a vitában.

"Megjelennek emberek, akik végül is bevallják az utolsó pillanatban, hogy nem is annyira az olimpia ellen tiltakoztak, mint inkább szeretnének pártot, szeretnének hatalomba kerülni. Ez nem bűn, de lássuk be, hogy ez nem a sportról, nem a sport értékeiről, nem az olimpiáról szól" - jelentette ki Tarlós István. (A Momentum korábban sem titkolta, hogy az olimpiai népszavazási kezdeményezés után párttá alakulna - a szerk.)

Ezt gondolja Tarlós a Momentum tagjairól

Arra a felvetésre, hogy csak Budapesten lehet népszavazás az ügyben, miközben több vidéki településen is lenne a tervek szerint olimpiai helyszín, arról beszélt, hogy az olimpia rendezési jogát Budapest nyerheti el, de azt sem lehet mondani, hogy "a vidék teljesen mértékben intakt lenne a kérdésben" hiszen több megyei jogú város és balatoni település különböző mértékben részese lenne a rendezésnek.

Egy másik felvetésre, hogy a Momentum Mozgalom tagjainak kapcsolódásait balliberálisnak lehet minősíteni, Tarlós István azt válaszolta: "ez valószínűleg így van, de alapjában azért ők viszonylag tiszták, intaktak azoktól a spekulációktól, amelyek a magyar politikát, főleg a jelenlegi ellenzék politikáját kísérik" - olvasható az MTI összefoglalójában.