"Bizonyos vagyok benne, hogy a kormány a városvezetéssel együttműködve ez évben megtalálja és együtt biztosítja a forrást a 3-as metró felújításának kivitelezésére" - fogalmazott Tarlós István az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményben. Mint írta, a 3-as metró felújításának tervezésére a főváros konkrétan 635 millió forint uniós támogatásban részesült. A szerelvények becsült költsége 60-90 milliárd, az infrastruktúra felújítása további mintegy 100 milliárd forint.

Tarlós István közleménye szerint a 3-as metróval kapcsolatos munkálatok megindítása műszaki okokból nem halasztható tovább. Mint olvasható, hivatalba lépése óta szorgalmazza, és a városvezetés a BKV, valamint a BKK közreműködésével előkészítette a felújítást.

A Miniszterelnökséghez az előző kormányzati ciklus idején eljuttatták a részletes, mintegy ezer oldalas előkészítő anyagot, költségbecsléssel együtt - írta a főpolgármester, aki szerint "a 3-as metró problémája nem politikai vagy kommunikációs csata kérdése".

"Ez a közlekedési viszonylat nagyobb személyforgalmat bonyolít le, mint a MÁV. Biztonságos működése nem kizárólagos budapesti érdek, hanem ennél lényegesen több. 1981 óta - ideértve a rendszerváltás utáni 20 évet is - az illetékesek semmilyen érdemi lépést nem tettek sem a szerelvények, sem az infrastruktúra felújítása érdekében" - áll a közleményben.

A Szegeden szerkesztett delmagyar.hu beszámolója szerint Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a pénteki hódmezővásárhelyi közmeghallgatáson arról beszélt, hogy a budapesti 3-as metró felújítására a kormány idén márciusában garanciát vállalt, és támogatja. A hírportál tudósítása szerint a politikus kifejtette, sajnos, az ehhez szükséges anyagokat a főváros a mai napig nem tudta elkészíteni. A Miniszterelnökség vezetője úgy fogalmazott, Tarlós Istvánnak is lobbiznia kellene Brüsszelben, mint ahogy azt elődje, Demszky Gábor tette.
Lázár leszögezte: a Miniszterelnökség nem akar beszállni az önkormányzati választások kampányába, csatározásába.