Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Jelenleg is tartanak a tejpiaci ellenőrzések, azonban már az első hetekben is több eljárást kellett indítania a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (Nébih). Tisztességtelen forgalmazói magatartás, élelmiszerlánc-felügyeleti díj és marketing hozzájárulás befizetésének elmaradása miatt is intézkedni kellett - közölte a Nébih.

Április 1-15. között ország szerte mintegy 300 élelmiszerforgalmazónál végeztek mintavétellel egybekötött ellenőrzést a megyei kormányhivatalok ellenőrei. A szakemberek a nem magyar előállítású, alacsony áron értékesített UHT tejeket és félkemény sajtokat vizsgálták. Az akcióban 311 tétel UHT tejet, 522 tétel félkemény sajtot ellenőriztek. Az ellenőrök két kiskereskedelmi egységben tapasztaltak jelölési szabálytalanságot.

A több mint 100 tej, illetve sajtminta laboratóriumi vizsgálata még tart, azonban már az eddigi eredmények alapján is több szlovák, illetve cseh eredetű 1,5 százalékos UHT tejet kell kivonni a forgalomból alacsony zsírtartalom miatt. A tejzsír a tej értékes része, amit fölözés után például tejszín, vaj vagy tejföl készítésére használnak. A Nébih vizsgálatán kiszűrt termékek zsírtartalma alacsonyabb volt, mint amit a gyártók a dobozon feltüntettek, megtévesztve ezzel a vásárlókat - írta a hatóság közleményében.

Zajlik az adatok kiértékelése a tisztességtelen forgalmazói magatartásra és a beszerzési ár alatti értékesítésre irányuló ellenőrzéseknél is. A Nébih szakemberei 9 kereskedőnél és 6 kereskedelmi láncnál vizsgálták a kiugróan alacsony áron kínált akciós UHT tejeket és trappista sajtokat. Az előzetes adatok alapján egy kereskedő és egy üzletlánc számíthat büntetésre tisztességtelen forgalmazói magatartás miatt.

Az ellenőrzések kiterjednek a 2015-ös élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallásának és befizetésének teljesítésére is. E téren öt céggel szemben kellett eddig intézkedni, jellemzően azért, mert késve tettek eleget bevallási, illetve befizetési kötelezettségüknek. A felügyeleti díjjal kapcsolatos problémák miatt eddig 1,8 millió forint bírságot szabott ki a hatóság.

A szakemberek mintegy 60 cégnél vizsgálták azt is, hogy befizették-e a kötelező marketing hozzájárulást a Tej Terméktanácsnak. A ellenőrzések eredményeként két céget több mint 700 ezer forint megfizetésére kötelezte a hatóság.