A Törökszentmiklósi Mezőgazdasági (TM) Zrt. távlati elképzelései között, már évekkel ezelőtt megfogalmazódott egy "élelmiszeripari komplexum" létrehozása a cég szenttamási külterületén - tájékoztattak a cégnél. A létesítmény a terveik szerint egy modern szarvasmarha telepből és az ehhez szervesen kapcsolódó tejüzemből áll majd össze, melyeket pályázati forrásokból szeretnék megvalósítani. A fejlesztés 15 új munkahelyet teremt, a több mint 1 milliárd forintos jegyzett tőkéjű, tavaly 2,28 milliárd forint árbevételt elért TM Zrt.-nél jelenleg 115 ember dolgozik.

A 891 millió forintos - ehhez 445 millió forint támogatást elnyert - beruházás célja, hogy a TM Zrt. egy korábban bezárt szarvasmarha telepét, modernizálják. A meglévő elavult, gazdaságtalanul működtethető tehenészet helyett korszerűbb, magas termelési színvonalat és minőségi állatkomfortot nyújtó fejlesztést valósítanak meg. A rekonstrukcióval párhuzamosan, szintén pályázati források felhasználásával létesítenek egy napi 30 ezer liter tej teljes feldolgozására alkalmas üzemet is, amelyre szintén pályáznak pénzért. A tejüzemet zöldmezős beruházás keretében építik fel. Ez közvetlenül a tehenészet mellett fog elhelyezkedni és a terveknek megfelelően a kifejt nyers tej zárt rendszeren keresztül kerül az üzembe - a modern robotizált fejési technológiának köszönhetően - ellenőrzött minőségben.

A TM Zrt. 480 Holtstein-fríz tejelő tehénnel és annak szaporulatával rendelkezik. A vállalat éves szinten 4 millió liter tejet termel, emiatt nagy mértékben ki van téve a nyers tej felvásárlási ár ingadozásának, amely az elmúlt évekre jellemző volt. A kitettség csökkentése és a profit maximalizálása érdekében döntött úgy a társaság, hogy saját tejfeldolgozó üzemet létesít. A szarvasmarha telepi korszerűsítést követően a tervezett napi nyerstej előállításuk 12 -14 ezer liter lesz, így évi 4,9 millió liter feldolgozására nyílik lehetőségük. Hagyományos, mesterséges adalékanyagoktól mentes, magas tápértékű termékeket kívánnak előállítani, olyan régi receptek alapján, amelyek ötvözhetőek az új technológiával.