A parlament honlapján megjelent beszámoló egyik része a legfőbb bírói fórum önkormányzati tanácsának a múlt évi tevékenységét elemzi. Ez a tanács jogosult felülvizsgálni az önkormányzatok rendeleteit (ezt korábban az Alkotmánybíróság tette). Ilyen ügy 2017-ben 45 érkezett a tanácshoz és közülük legtöbb (12 darab) a helyi adókkal volt kapcsolatos. Ezek kétharmada pedig a telekadót kifogásolta.

A beszámoló rögzíti, hogy a Kúria csak az önkormányzati rendeletek jogszerűségét vizsgálhatja, a célszerűségüket nem. Így például nem térhet ki arra, hogy az önkormányzat - az adó mértékének meghatározásakor - megfelelően szolgálta-e a természeti erőforrások, vagy az egészséges életmód védelmét.

A Kúria önkormányzati tanácsa fenntartotta - a korábbi években kidolgozott - gyakorlatát, amely szerint nem áll szemben a helyi adókról szóló törvénnyel a telekadó mértékének a törvényes adómaximum alatti meghatározása, ha az adó mértéke az adott telek tekintetében nem konfiskáló jellegű és az érintett önkormányzat kellő indokát adja a helyi sajátosságok figyelembevételének. A vagyoni típusú adók konfiskáló jellegét csak kivételesen, olyan esetekben lehet megállapítani, amikor az adó éves mértéke megközelíti, vagy meghaladja a vagyontárgy értékét. (Korábban a Napi.hu is ismertetett egy olyan jogesetet, amelyben a telekadó éves nagysága megközelítette az ingatlan értékét.) Ugyanakkor egy adott adóalany gazdasági teljesítőképességének csökkenése nem ad alapot a helyi adó törvényellenességének megállapítására, az adó konfiskáló jellegének vizsgálata során - áll a beszámolóban.

A másik probléma a telekadónál az, hogy az önkormányzat differenciáltan állapítja meg azt (például az üdülő adója magasabb a lakóházénál). Erre a Kúria úgy reagált, hogy nem sérti a telekadó mértékére vonatkozó törvényi szabályokat az az adómérték, amely - az adómaximum alatt - úgy került meghatározásra, hogy kellően differenciál a rendelet hatálya alá tartozó adóalanyok és a telkek sajátosságait is figyelembe véve.

A beszámolóban szóba kerül az építményadó alóli mentesülés is. Ez a lakásingatlant érintheti, a mentesülés lehetősége pedig elsődlegesen szociálpolitikai megfontolásokon kell hogy nyugodjon.

Végül az önkormányzati tanács elismeri az önkormányzatoknak a helyi adópolitika kialakítása során fennálló autonómiáját. Így elvitathatatlan joguk, hogy településpolitikájuk részeként ingatlangazdálkodási politikát folytassanak és ahhoz - a jogszerűség keretei között - a helyi adók rendszerének eszközeit is igénybe vegyék.

A kép forrása: Pixabay.