Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Míg a férfiak több mint 92 százaléka saját maga intézi az autó téli felkészítését, addig ez a nők esetében kevesebb mint 49 százalék - derül ki a Mol által december elején készített nem reprezentatív közösségi médiában végzett felméréséből. A kutatás azt is megmutatta, hogy a legtöbben már októberben elkezdik az autó téliesítését, és minimális azok száma, akik ezzel nem foglalkoznak. A felmérés résztvevőinek nagy része pedig ennél is továbbmegy, hiszen legalább alkalmanként prémium üzemanyagot vagy egyéb adalékanyagot is tankol, hogy télen biztosan elinduljon az autója.

A felmérés eredménye szerint akik maguk intézik el a téliesítéssel kapcsolatos teendőket, azoknak körülbelül fele szervizbe is viszi az autóját, emellett a válaszadók több mint 80 százaléka otthon is foglalkozik az autó téliesítésével. A férfiak számára jellemzően ez egy olyan feladat, amit ők maguk intéznek, míg a nők esetében megoszlanak a válaszok aközött hogy önállóan vagy a családdal együtt intézik. Az autó téli felkészítésében a legfontosabb teendők között a gumicsere került az élre, ezt követi a szélvédőmosó cseréje, majd a hűtőfolyadék ellenőrzése (10-ből 9 válaszadó esetén). Az akkumulátort és az ablaktörlő lapát ellenőrzést viszont 10-ből 8 válaszadó tartotta fontosnak.

A felmérésből az is kiderül, mi a téli alapfelszereltség része a kocsinkban: a legtöbben jégkaparót (93 százalék) és jégoldó spray-t (79 százalék) tartanak, de takaró (67 százalék), meleg ruha (43 százalék) és egyeseknél hólánc is (26 százalék) megtalálható, ez utóbbi aránya a Nyugat- és Dél-Dunántúlon lakók esetében magasabb (40 százalék körüli). A felmérés résztvevőinek 15 százaléka rendszeresen, illetve fele alkalmanként tankol prémium üzemanyagot vagy egyéb adalékanyagot az autójába azért, hogy télen biztosan elinduljon.

A Mol kutatása azt is megmutatta, hogy a legtöbben még októberben elkezdik az autó téliesítését az ablaktörlő lapát, a hűtőfolyadék és az akkumulátor ellenőrzésével, illetve a szélvédőmosó-folyadék cseréjével, ugyanakkor az autógumi cseréjénél a tartósan 7 fok alatti hőmérséklet volt a döntő szempont a többségnél (45 százalék).