A bejelentés nem váratlan, mivel a Népszava már pénteken megszellőztette az ötletet.

Október 11-ére tűzte ki az időközi országgyűlési választást a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú választókerületben a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A helyi választók a július 10-én motorbalesetben elhunyt Koncz Ferenc (Fidesz-KDNP) utódjáról dönthetnek majd.

A kormánypárt ifjúsági szervezetének országos alelnöki posztját korábban betöltő Koncz Zsófia azzal vált ismertté, hogy 2015-ben Böröcz László Fidelitas-elnökkel közösen előállt a "provokátorfigyelő" ötletével. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság jogsértőnek minősítette a kezdeményezést. Később Koncz Zsófia Magyarország washingtoni nagykövetségén kapott állást a politikai stábban, külpolitikai munkatársként.

A 30 éves Koncz Zsófia jogász, 2017-től kezdődően a magyar érdekérvényesítésért és a magyar-amerikai kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért dolgozik a washingtoni magyar nagykövetségen. A politikus 2005-ben huszadmagával alapította a szerencsi Fidelitast, 2009-ben lett a Fidelitas Országos Választmányának ifjúsági ügyekért felelős szervezője, majd két cikluson keresztül a Fidelitas országos szervezetének egyik alelnöke volt.

A napilap szerint az ellenzéki oldalon egyelőre két név forog, bár a pártok azt szeretnék, ha a végén az összefogás jegyében csak egy közös jelölt maradna. A 2018-as országgyűlési választáson a 49,3 százalékkel győztes Koncz Ferenc után másodikként a jobbikos Bíró László futott be 31,6 százalékkal, ám a baloldalon felmerült egy komoly név: a szocialista Bráz Györgyé, aki több cikluson át sikeresen vezette Tiszaújvárost.

A 60 évesen elhunyt Koncz Ferenc a negyedik ciklusát töltötte az Országgyűlésben, 1998-2002, 2004-2006, 2010-2014 között, majd 2018 óta képviselő volt (legutóbb a Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. választókörzete képviseletében.) 2010-től Szerencs polgármestere, majd miután a tisztség összeférhetetlenné vált a parlamenti mandátummal, a város vezetését választotta. 2018-ban viszont lemondott, és újra parlamenti képviselő lett a négy év börtönre ítélt Mengyi Roland korábbi körzetében, ahol így Koncz halála miatt időközi választást kell tartani.