Riasztó képet vetítenek előre az elvándorlási szándékot firtató kérdésre adott válaszok. Az orvosok mintegy 17 százaléka tervez külföldi munkavállalást a következő egy-két évben, ami a 30 ezres orvoskart számításba véve újabb 5100 orvos távozását jelenti, miközben már most is számos területen veszélyezteti az ellátást az orvoshiány.

Ennél is ijesztőbb, hogy a 35 év alattiak körében ez az arány csaknem 35 százalék - tette hozzá a MOK elnöke. Éger István kifejtette, a fiatalok ma már nem főleg a jobb anyagi helyzet reményében választják a távozást, hanem azért, mert a migráció következtében elfogyott az a réteg, akiktől biztonságosan megtanulhatnák a szakmát. Ez a rezidens rendszerből kilépő szakorvosok számára komoly törést jelen, s hosszabb távon súlyosan veszélyezteti a gyógyítás minőségét - fogalmazott Éger. A külföldre vágók 18 százalékának már van is valamilyen megállapodása a kinti munkáltatóval - derül ki a felmérésből.

Éger különösen szomorúnak nevezte, hogy a válaszadók egynegyede nem választaná újra az orvosi pályát. A felmérés az orvosok súlyos túlterheletségéről tanúskodik. A fő és mellékállásokkal, valamint az ügyeletekkel együtt átlagosan 65 órát dolgoznak hetente, s minden második válaszolónak problémát jelent a hivatást a családdal összeegyeztetni. Mint megállapítják, ebben a csatában mindig a munkahely győz a család rovására, ez különösen a fekvőbeteg-ellátásban dolgozókra és női orvosokra igaz.

Számos krónikus betegségben rosszabb értékeket mutatnak mint az átlagpopuláció. Éger a daganatos betegségek előfordulását emelte ki, amelyek kiváltó okai között a stressznek jelentős a szerepe. De a magas vérnyomás betegség, a mozgás- és emésztőszervi, valamint a pszichoszomatikus megbetegedések is gyakoribbak az orvosok között. Ugyanakkor kevesebbet dohányoznak és többet sportolnak, mint az átlaglakosság.