Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A 2012-es előirányzat-maradványok egy részének átcsoportosításáról döntött a kormány, emellett az idei, a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékhoz is hozzányúlnak. Összesen közel 1,9 milliárd forint felhasználásáról döntött a kormány a tavalyi költségvetési előirányzati maradványokból.

A költségvetési szempontból nem túl jelentős összegből a legnagyobb részben, 500 millió forinttal a felsőoktatási intézmények részesülnek, a bíróságok több mint 200 millió forinthoz jutnak működési költségeikhez, a járási hivatalok közel 200 milliót kapnak, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnak 185 millió, a Vidékfejlesztési Minisztériumnak agrárkutatási célokra 180 millió forint, az Ügyészségnek 158 millió forint többlet támogatás jut, míg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium területfejlesztési célelőirányzatára 120 millió forintot ítéltek oda plusz dotációként.

A kormány egyúttal visszavonta azt a május 30-án megjelent határozatát, amely a Magyar Testgyakorlók Köre (MTK) új szakosztályainak létrehozásához és meglévő szakosztályainak fejlesztéséhez 85 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendelte el, a korábban átcsoportosított előirányzatot pedig visszarendezte.

Már az idei, 2013-as büdzsé rendkívüli tartalékaiból versenysport támogatására 85 millió forint egyszeri juttatásban részesül az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Ugyancsak a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő előirányzat-átcsoportosítás keretében 100 millió forint támogatást ítélt meg a kabinet Fehér Béla Kossuthkifli című regénye alapján hatrészes történelmi tv-filmsorozat készítésének támogatására.

Mindemellett az ugyancsak a Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a nemzetgazdasági miniszternek forrást kell találnia a szigetszentmiklósi járási hivatal és egyéb állami szervek elhelyezéséhez szükséges új igazgatási központ beruházásához, legfeljebb 4,4 milliárd forint értékben.

A kormány a 100 milliárd forintos 2013-as költségvetési rendkívüli tartalékokból az idei év folyamán számos alkalommal különített el tételeket. A legjelentősebb összegeket a Ferencvárosi Torna Club stadionfejlesztésére (6,9 milliárd forint), az elektronikus útdíj rendszer működtetésének induló költségeire (6 milliárd forint), a kormányablakok kialakítására (3,7 milliárd forint), illetve Miskolc és agglomerációjának digitális közösség projektjére (3 milliárd forint) vette ki a kabinet a tartalékokból, amelyekből eddig összességében közel 36 milliárd forintot költöttek el a Portfolio.hu adatai szerint.

A 2012. évi előirányzat-maradványok átcsoportosítása (forrás: Magyar Közlöny):

 

kedvezményezettösszeg (millió forint)
Egyenlő Bánásmód Hatóság26
Bíróságok206
Ügyészség158
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
81
járási hivatalok200
Miniszterelnökség10
Nemzeti Parkok85
Vidékfejlesztési Minisztérium180
Katonai Nemzetbiztonság10
Rendőrség35
Alkotmányvédelmi Hivatal8,6
Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal185
NFM területfejlesztés120
Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal34
Egyetemek, főiskolák500