Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kormányzati döntéseknek köszönhetően 2010 óta stratégiai ágazattá vált a sport, és Magyarország egyre előrébb kerül az európai országok közt a népesség rendszeres sportolását mérő rangsorban. Különösen látványos a javulás a fiatalok körében, ami a mindennapos testnevelés, valamint a sportolói példaképek, köztük az újból Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC sportolói vagy például Hosszú Katinka pozitív hatását is mutatja - mondta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár.

A kormány célja az, hogy minden településen, minden iskolában tudjanak a fiatalok sportolni, mozgásgazdagon élni.

Az 1500 négyzetméter alapterületű sportcsarnok nettó 500 millió forintból épült meg, melyből 350 millió forint TAO-forrás (cégeken keresztül nyújtott, közvetett állami támogatás - szerk.) 100 millió forint kormányzati támogatás és 50 millió forint saját forrás volt. A második ütemben a csarnok melletti külső sportlétesítmények kialakítására, a kiszolgáló infrastrukturális fejlesztésekre, valamint eszközbeszerzésekre további mintegy 80 millió forintot fordít majd a település, saját költségvetése terhére - mondta Tósoki Imre, Tihany polgármestere.

A csarnokot jelenleg Tihany labdarúgó- és futsalcsapata használja, de a kézilabdázásra, kosárlabdázásra, röplabdázásra, valamint teniszezésre, és nyári edzőtáborok rendezésére is alkalmas.

A sportcsarnok mellett 68 millió forintos beruházásból az iskola energetikai megújítása is megtörtént, melyből 50 millió forintot a megyei Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretből nyertek el, 18 millió forintot pedig települési forrásból biztosítottak.