Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Himnusz hangjai után Tarlós István főpolgármester Budapest nevében köszöntötte a Fidesz XXVII., tisztújító kongresszusának résztvevőit, majd a városvezetés és a kormány 2010 óta elért közös eredményeit összegezte. Mint mondta, főpolgármesterként több tucat súlyos problémát örökölt elődjétől, azonban a kormány és a főváros együttműködése révén ezek közül rengeteget - köztük a budapesti közösségi közlekedés súlyos problémáit - sikerült megoldani - tudósított az MTI.

A Fidesz és a főváros kapcsolata nem volt mindig súrlódásmentes, azonban ő a kormánypárt mellett áll - mondta Tarlós. Ezt egyebek mellett a megvalósított beruházásokkal, továbbá a Fidesz értékrendjével - a nemzetállami értékek, a klasszikus családmodell, a határon túli magyarság védelmezésével - indokolta.

Ezután Nagy Gábor Tamás, a mandátumvizsgáló, ügyrendi és összeférhetetlenségi bizottság elnöke, I. kerületi polgármester arról tájékoztatott, hogy a kongresszusi küldöttek száma 1619. Levezető elnöknek Selmeczi Gabriella országgyűlési képviselőt és Kocsis Máté budapesti elnököt választották meg a küldöttek. Selmeczi Gabriella azt mondta, a Fidesz történetének legnagyobb kongresszusát tartják.

A Fidesz alapszabálya szerint kétévente kell tisztújító kongresszust rendezni. A legutóbbin, 2015 decemberében újraválasztották a párt elnökévé Orbán Viktor kormányfőt, alelnöknek pedig Pelczné Gáll Ildikót, Gulyás Gergelyt, Kubatov Gábort és Németh Szilárdot választották meg a küldöttek.

A képen Orbán Viktor látható a Fidesz tisztújító kongresszusán 2017. november 12-én forrás: MTI Fotó/Koszticsák Szilárd