Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nemzetgazdasági és egyúttal versenyhátrányt okozhat egy-egy külföldi beruházásért folyó versenyben , ha nyilvánosságra kerülnek a Magyarországra csábított külföldi beruházások adatai - állítja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, emiatt új, korlátozó fejezetet javasol a külképviseletekről szóló törvénybe - vette észre a portál.

A parlament elé most bekerült javaslat szerint a jövőben keletkezésüktől öt éven át nem adhatók ki a támogatási kérelemben, az annak befogadhatóságának vizsgálatakor keletkezett iratokban és a támogatási döntésben foglalt adatok. Igaz, a szöveg szerint ez akkor van így, ha ezek "megismerése Magyarország külpolitikai, külgazdasági vagy nemzetgazdasági érdekeinek illetéktelen külső befolyástól mentes érvényesítését vagy nemzetbiztonsági érdekeit veszélyezteti", és a miniszter kivételt tehet, ám az indoklás nem hagy kétséget afelől, hogy az ilyen kivétel ritka lesz.

Az országok közötti diplomáciai és gazdasági kapcsolatok felvétele, kialakítása, működtetése,illetve megszüntetése speciális, érzékeny terület, ahol a szokásjog olyan erősen érvényesül, hogy a  szabályok nem követése ténylegesen és kimutathatóan negatív hatást gyakorol Magyarország külügyi, nemzetközi szervezetekkel fenntartott kapcsolataira - olvadható a homályosra vett indoklásban.

A folytatás szerint a diplomáciai kapcsolatok kialakítása során a tárgyaló felek kölcsönös diszkréciót várnak el egymástól, ide nem értve a tárgyalások eredményét realizáló nyilvános bilaterális, multilaterális, vagy egyéb egyezményeket,megállapodásokat, missziók létesítését egymás államának területén. E tárgyalási folyamatok, a tárgyaló partnerek egymással szemben támasztott elvárásainak, kívánalmainak megfogalmazása,a tárgyalás részleteinek nyilvánossághoz közvetítése alkalmas a tárgyalópartner visszatetszésének kiváltására és a tárgyalási folyamatok megakasztására, ide nem értve a nyilvánosság tájékoztatásához fűződő közérdek érvényesülését.

Az esetleges egyedi kormánydöntés alapján nyújtott állami támogatás összegét elvileg továbbra is meg lehet ismerni, legkésőbb amikor azt az Európai Bizottság közzéteszi. Egy ilyen támogatást ugyanis annak esetleges piactorzító hatása miatt Brüsszellel kell engedélyeztetnie a kormánynak.