Június elsejétől már indul a Nemzeti turisztikai adatszolgáltató központ (Ntak) rendszerének regisztrációja, július 1-vel pedig mintegy ezer magyarországi szállodának kellene élesben is napi szinten használnia a rendszert, ugyanakkor a fejlesztésekre rálátó forrásaink szerint elképzelhetetlen, hogy ennek a rövid határidőnek minden hazai hotel megfeleljen.

Bár a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) egy országos roadshow keretében is megpróbálta tájékoztatni a szállodákat az Ntak részleteiről, de forrásunk szerint száznál is több olyan hotel lehet az országban, ahol szoftvert sem használnak és fogalmuk sincs arról, hogy július 1-től milyen adatokat kéne küldeniük a budapesti központnak. "Rövid a tesztelési idő, a kiegészítő funkciókat az összes szállodába telepíteni kellene, ahol biztos, hogy számtalan probléma fog még kiderülni. Indokolt lenne elhalasztani a július 1-i élés, hivatalos indulását a rendszernek. Elképzelhető, hogy július 1-vel működik az Ntak, de annak biztosan nem lesz része valamennyi szálloda" - fogalmazott a Napi.hu forrása.

Az MTÜ ráadásul szigorú ellenőrzést és kemény szankcionálást is kilátásba helyezett azoknak a szállodáknak, amelyek nem teljesítik törvényi kötelezettségüket. Előbb figyelmeztetés, majd pénzbírság, végső esetben pedig bezárás lehet a szankciója annak a hotelnek, amely nem küld adatokat a vendégekről.

Egymást is figyelhetik

"Az Ntak célja a turizmus fejlesztése, és hogy gyorsabban hozzá lehessen jutni a forgalmi adatokhoz" - közölte MTÜ vezérigazgatója az M1 aktuális csatornán május közepén. Guller Zoltán szerint az online Ntak segítségével lehet majd látni például, hogy egyes országokból hány turista érkezik Magyarországra, melyek a leglátogatottabb helyek, valamint azt is észreveszik, ha egy turisztikai térségben csökkenés tapasztalható. A rendszer a szállodák és a panziók tulajdonosainak is ad visszajelzést, láthatják például, hogy a közelükben lévő szálláshelyek hogyan teljesítenek.

A több mint 8 szobával, 16 férőhellyel rendelkező szálláshelyek olyan szoftverek közül választhatnak, melyek alkalmasak az Ntak részére történő adatszolgáltatás teljesítésére. A magyarországi szálláshelyek vendégforgalmáról valós idejű információkat a második félévtől digitálisan gyűjtő szisztéma információs weboldala már elindult. A honlapon elérhető lista szerint eddig már 27 szoftvergyártóval kezdődött el az egyeztetés az alkalmasság igazolásának megszerzéséhez.

Mennyi svéd szállt meg Hajdúszoboszlón?

"Azt lehet majd látni például, hogy egy 53 éves svéd állampolgár 5 ezer forintot költött a szállodai vacsorára és 15 ezer forintot a szállásra. Jelenleg nincs benne a rendszerben személyes adat, de bármikor bele lehet tenni" - mondta lapunk forrása. Szerinte például a három csillagos hajdúszoboszlói szállodák le tudják majd úgy szűrni az adatokat, hogy átlagárban tudni fogják, hogy a települési riválisai milyen bevételekkel működnek.

Szabó Áron, az MTÜ szálláshelyekért és vendéglátásért felelős igazgatója a napokban elárulta: az Ntak tesztüzemmódja 6 pilot szállodával indul. Az ügynökségtől megkérdeztük, hogy melyik 6 szállodáról van szó, de nem válaszoltak, a Szállodaszövetség és a szoftvergyártók pedig nem is hallottak semmiféle tesztelésről. Az biztos, hogy a szállodáktól hatalmas mennyiségben beömlő adatokat fogadó központi szoftvert a Sagemcom Magyarország Kft. építi ki az MTÜ-nek: a kiírt közbeszerzést a cég tavaly júniusban 1,9 milliárd forintos ajánlattal érdekes körülmények között nyerte el. Összesen 4 ajánlat érkezett, de ezek közül 3 érvénytelen lett.