Tíz éve nem volt ilyen a magyar boltokban

Az áremelkedéstől megtisztított kiskereskedelmi forgalom tavaly érte el először a 2006-os – vagyis a válság - előtti szintet.
Papp Zsolt, 2017. február 6. hétfő, 12:42
Fotó: Napi.hu

A kiskereskedelmi forgalom - forintban számolva - már az elmúlt években is folyamatosan emelkedett: A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2006. és 2016. között azért volt olyan esztendő, mégpedig 2009-ben, amikor kevesebb pénzt hagytak a vásárlók a boltok pénztáraiban, mint egy évvel korábban, ráadásul még 2010-ben is kisebb volt a kereskedők árbevétele a 2008. évinél írja a Blokkk.com.

A háziasszonyokat érthető módon nagyon is izgatja az ár, mi mennyibe kerül és miből mennyire futja, ám a sütésnél, főzésnél már az számít, hogy kilóban, vagy dekában, literben, vagy éppen deciliterben mennyit is kell kimérni. A statisztikai összegzésnek is az a legfontosabb mutatója, amikor az árváltozásokat kiszűrve mennyiségben számolják ki - szakzsargonnal volumenben, tehát kilóban, literben, méterben, vagy éppen darabban -, hogy mennyivel többet, vagy kevesebbet vásároltak a családok a boltban. Eszerint 2016-ban vásároltak első alkalommal többet a boltban, mint 2006-ban.

A bolti kiskereskedelem 1998-tól 2006 végéig bezárólag évről évre bővült. A növekedés azonban ezt a kilenc éves időszakot követően csökkenésbe váltott, és az azt követő esztendőkben, egészen 2012. végéig nem akadt nyoma a bolti vásárlások emelkedésének - természetesen az árváltozásokat kiszűrő mennyiségi mutatók alapján. 2013-tól azonban nekilendült a kiskereskedelmi piac, újabb növekedési szakasz indult.

Az elmúlt négy év költekezési lendületének meg is lett az eredménye, hiszen a családok bolti vásárlása kikecmergett abból a gödörből, melybe a korábbi években - 2007-2012. között - belecsúszott és elmondható, hogy első alkalommal 2016-ban többet cipekedhettek haza a háziasszonyok a boltokból, mint 2006-ban. Ez persze amiatt a fránya infláció miatt sokba, egészen pontosan 2.665 milliárd forintba került.

A 2007-2012-es esztendőkben - 2012. volt a gödör alja - együttvéve 12 százalékkal csökkent a bolti vásárlások mennyisége, amiből az is következik, hogy ezt követően ennyivel nőtt is.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

mostfigyelj, 2017.02.07 19:13

Papp Zsoltika szokásos Soros pénzből, elferdített cikke!

Idézem: ?2007-2012-es esztendőkben - 2012. volt a gödör alja - együttvéve 12 százalékkal csökkent a bolti vásárlások mennyisége?.

NAPI.hu rendszeresen úgy manipulálja, elferdíti az adatokat, mint pl. most is.
Nem írják ki hogy 2007-tól 2010-ig 10%-al visszaesett a vásárlás és a gazdaság, pedig a világválság nem 2006-ban, hanem 2008-ban kezdődött, Magyarországon már 2006-ban válság volt!
A 10%-os visszaesés hatására még 2011 és 2012-ben is visszaesés következett!
- 2009-re oz ország bruttó államadóssága a GDP 140%-a. 2010. augusztus, Írta: Fréd éric Lordon Párizs.
Majdnem annyi, mint a Görög államadósság.
Ez lenne velünk is, mert azon a szinten voltunk 2010-ben mint a Görögök.
Mai hír: ?Veszekszenek az orvosok Európa beteg embere felett?
- önkormányzatok tartozása 1200 milliárd Ft.2011-ben a kormány átvállalta

Olyan nincs, hogy 2010 közepén elkezd dolgozni egy kormány és másnap már erősödik a gazdaság! Nagy munkával és új gazdaságpolitikával lehetett csak a gazdaság erősödését elérni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix, 2017.02.07 14:44

@uzi007:
25 milliárd meg se látszik a kereskedelemben...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

George Lukacs, 2017.02.07 13:19

@uzi007:

A KSH jelentése mindig stimmel.
A NER nem hibázhat.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

uzi007, 2017.02.07 12:46

És mivel a kétmillió hétszázezer nyugellátásban részesülők 90% megkapta a 10000 Ft juttatást. Azt el is költötte még tavaly Ez legalább 25 milliárd Ft többlet bevételt jelentet a kereskedelemnek !! E nélkül is stimmel a KSH jelentése?????
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix, 2017.02.06 18:21

"Az áremelkedéstől megtisztított kiskereskedelmi forgalom tavaly érte el először a 2006-os ? vagyis a válság - előtti szintet."

Masszív hitelfelvétel nélkül (személyire kocsi..) és 2004-2008-as hitelek alatt nyögve...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html