Az érdekvédő szervezet kalkulációja segítséget nyújt a következő szezonra szóló fuvardíjak kiszámításánál, amelynek jelentős részét - mintegy harmadát - a hetente változó üzemanyagár teszi ki - írta az MTI. Megalapozott előrejelzések nélkül komoly veszteségeket könyvelhetnek el a fuvarozók, akik az üzemanyag drágulását nehezen tudják érvényesíteni áraikban, főleg a szezonálisan megkötött szerződések esetében - közölte az ipartestület.

A NiT Hungary tapasztalatai szerint ez a probléma főként az autóbuszos személyszállítók és az utazási irodák között áll fenn. Többek között ennek megoldására született idén tavasszal az Etikai Kódex, amelyet a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségével közösen írt alá a szervezet.

A most közzétett adat már az őszi-téli valamint a 2012-es fuvarszerződések előkészítésében is segítséget nyújt, nem szabad megfeledkezni olyan tényezőkről sem, mint az adók és úthasználati díjak változásai, a biztosítás költségeinek emelkedése vagy az amortizáció. A NiT Hungary kiemeli, hogy az indexálás alkalmazása nem kötelező egy vállalkozóra nézve sem, azonban a versenyképesség megőrzése érdekében érdemes figyelembe venni a fuvardíjak kiajánlása során.