Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Erről a nemzeti fejlesztési miniszter tájékoztatott az MSZP-s Józsa István írásbeli kérdésére adott válaszában. A válasz a parlament honlapján olvasható.

Az ellenzéki politikus arról érdeklődött, milyen hatásai lehetnek a kormánypártok "közterület-átnevezési dömpingjének", amelyre válaszul Fellegi Tamás közölte, a közterületek átnevezésében a települési önkormányzatok illetékesek, az állami útadminisztrációt egyetlen átnevezés érintette az elmúlt egy évben, mégpedig az, hogy a Ferihegyi repülőtér hivatalos neve Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lett.

A névváltoztatás miatt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium elrendelte a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központnak (KKK), hogy a vele szerződésben álló útüzemeltetőket forrásbiztosítás mellett utasítsa, míg a további érintett útüzemeltetőket kérje fel az egységes jelzésrendszer kialakítása érdekében szükséges változtatások elvégzésére - írta a tárcavezető a parlament honlapján elérhető dokumentumban.

A KKK előzetes kalkulációja szerint az intézkedés az Állami Autópálya-kezelőnek majdnem 3,9 millió, a Magyar Közút Nonprofit Zrt-nek 7 millió, az Alföldi Koncessziós Autópálya Zrt-nek pedig 2 millió forintos költséggel jár. Az állami oldalon így összesen bruttó 12,9 millió forint a névváltozás előzetesen kalkulált költsége - tájékoztatott Fellegi Tamás, aki hozzátette, hogy az érintett útüzemeltetők a szükséges átfóliázásokat - egy esetben táblacserét - május elejére elvégezték.

Az Országgyűlés március közepén döntött arról, hogy Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lesz a ferihegyi légikikötő neve.