Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A rendeletben - amelyet az ülésen 17 igen és 4 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett fogadtak el - 41 milliárd 626 millió forint bevételi és 55 milliárd 181 millió forint kiadási főösszeg szerepel. A bevételi, nem működési hiányt a város a tavalyi maradvány egy részének felhasználásával egyensúlyozza, amely 13 milliárd 555 millió forint.

Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester azt mondta, hogy nagyon jó és kiegyensúlyozott az idei győri költségvetés, amelyben hangsúlyos szerepet kap az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF). Fekete Dávid (Fidesz-KDNP) alpolgármester kifejtette: a büdzsé legnagyobb, csaknem húszmilliárd forintos tétele az intézmények fenntartására irányul, ezek kiegyensúlyozott működését biztosítja. Fejlesztésekre 18 milliárd forintot költenek, ezek között már vannak megkezdett beruházások is, ilyen például a Széchenyi István Egyetem új kollégiumának építése, amely az EYOF ideje alatt olimpiai faluként funkcionál majd. Kiemelte, hogy az idei évi költségvetés stabil és végrehajtható. Mintegy nyolcszázmillió forint tartalékot állítottak be. Az iparűzési adóból származó bevétel a várakozások szerint 21,5 milliárd forint lesz - írja az MTI.

Fodor Roland jobbikos önkormányzati képviselő a vita során közölte: aránytalanul többet költ a város sportra és városmarketingre, mint kultúrára. Hozzátette, eljött az ideje annak, hogy a város "kitűzze a következő nagy projektet": szerinte az önkormányzat alapíthatna egy teljes mértékben saját tulajdonú helyi közösségi közlekedési vállalatot, amelynek révén modernebb és jobb lenne a helyi tömegközlekedés. Javasolta, hogy a sportra és a városmarketingre szánt összegekből egymilliárd forintot csoportosítsanak át a vállalat létrehozásának előkészületeire.

Borkai Zsolt válaszában azt mondta, a következő nagy cél a megyeszékhely életében az, hogy elnyerje az Európa Kulturális Fővárosa címet 2023-ra. A helyi közösségi közlekedés esetleges módosításáról szólva úgy fogalmazott, hogy első körben egy tanulmányt kell készíteni, amelynek alapján a jövőben dönteni lehet a kérdésről.

Varga Márk, az MSZP és az Együtt alkotta Győri Baloldal képviselője arról beszélt, hogy összességében 3,7 milliárd forintos módosító indítványt nyújtottak be, egyebek mellett a szabadidősport infrastruktúrájának bővítésére, a tömegközlekedésre, a vasútállomás felújítására, fiatalok és pályakezdők kedvezményes lakáshoz juttatására, valamint szociális és iskolabusz elindítására.