A legfrissebb adatok szerint a regisztrált munkanélküliek között 26,3 százalékkal kevesebb a tartósan munka nélkül lévők száma, mint egy éve. A regisztrált állástalanok és a gazdaságilag aktív népesség alapján számított munkanélküliségi ráta az ország mind a hét földrajzi régiójában csökkent: Budapesten októberben 2,4 százalék volt, míg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 17,6 százalék. Az októberi adatok szerint a legkedvezőbb változás az észak-alföldi (-2,3 százalékpont) és az észak-magyarországi régióban (-1,8 százalékpont) tapasztalható. Októberben a munkáltatók 36,9 ezer álláshelyet jelentettek be a munkaügyi központoknak, vagyis az előző időszakból megmaradt 51,1 ezer állásajánlattal együtt ez 88 ezer betöltetlen munkahelynek felelt meg. Október során e kínálatból 38,6 ezret töltöttek be. A sajtótájékoztatón Székely Judit kijelentette, hogy a rendelkezésre álló adatok cáfolják a sajtóban az utóbbi időben megjelent, jelentős létszámleépítésekről szóló híreket. A helyettes államtitkár emellett elmondta: a minimálbér-emelés miatt nehéz helyzetbe kerülő cégeket segítő kompenzációs keretre várhatóan már januárban megjelenhet a pályázati kiírás.