A GVH 2008 nyarán indított eljárást az FHB Nyrt. ellen, azért mert a bank 2004 és 2006 között közzétett hirdetéseiben lakáscélú hiteleihez ingyenes hitelfedezeti életbiztosítást kínált, ezt azonban megszüntette. 2004. június 1-jét követően ugyanis a bank üzletszabályzatában rögzítette, hogy a hitelfedezeti életbiztosítás teljes futamidő alatti fenntartására az FHB nem vállal kötelezettséget. A hitelfedezeti életbiztosítás megszüntetését az FHB üzleti stratégiájában, eredményességében bekövetkezett, illetőleg egyéb lényeges változások indokolhaták - közölte a Napi-val a versenyhivatal. A versenyhatóság véleménye szerint ebben az esetben a fogyasztók számára a különböző vállalkozások és termékek közötti választás során lényeges körülménynek minősül, hogy a kínált lakáshitel termékhez a hitelező ingyenes hitelfedezeti életbiztosítási terméket is ad. Ezt igazolja, hogy az FHB az ingyenes életbiztosítás nyújtását 2004 és 2006 között rendszeresen szükségesnek ítélte reklámjaiban megjeleníteni, illetve hogy a reklámok az ingyenességet hangsúlyozták, márpedig az ebből eredő költségmegtakarítás nyilvánvalóan hatással bír a fogyasztói döntésekre. Ezzel összefügg az a körülmény is, hogy egyes bankok megkövetelik a hitelfedezeti életbiztosítás megkötését, amelynek költsége befolyással bír a versenytársak közötti választás során. Az FHB reklámjai alapján tehát a fogyasztók azt hihették, hogy ha a bank által kínált hitel terméket választják, akkor ezzel együtt a futamidő végéig egy életbiztosítási fedezetben is részesülnek, amelyért nem kell fizetniük. Csakhogy az FHB Üzletszabályzata értelmében a bank nem vállalt kötelezettséget az ingyenes hitelfedezeti életbiztosítás futamidő végéig tartó fenntartására. 2008 tavaszán meg is szűnt az ingyenes életbiztosítási fedezet igénybevételének lehetősége. A bank magatartása alkalmas volt a fogyasztók megtévesztésére, így a GVH 10 millió forint bírságot szabott ki az FHB Nyrt-re.