Hét meghívásos pályázatot tett közzé honlapján a Nemzeti Kulturális Alapprogram (NKA) kedden, amelyekkel a Balassi Intézet zenei programjait, jellemzően magyar zenészek külföldi fellépését, megjelenését támogatják. A személyre szabott programok legnagyobb nyertese Kovács Ákos. Az NKA 10 millió forintt ad az "Ákos 'Karcolatok' című műsorának bemutatása a Párizsi, Moszkvai és Római Magyar Intézetben" elnevezésű pályázati célra. A három előadást május 13. és június 23. között kell megtartania a művésznek - írja az Index.

Az NKA tájékoztatása szerint összesen 18 070 000 forint támogatást osztanak, aminek 55 százaléka Ákosé lesz. Az ő tízmilliójának a fedezetét a pályázati felhívás szerint "az üres adathordozók után befizetésre kerülő jogdíjak összege biztosítja" - mint ismert, ezt az összeget épp erre az évre csoportosították át az NKA-hoz, ami azt eredményezheti, hogy a zenészek a korábbinál kevesebb jogdíjat kapnak idén.

Támogatást kapnak még:

  • Fülei Balázs és a Bartók vonósnégyes indiai turnéjára 800 ezer forint
  • 530 ezer forint arra a párizsi koncertre, amit a nemzeti összetartozás napján rendeznek meg
  • 2 millió forint a bukaresti Magyar Zenei Fesztiválra - hogy ezen kik szerepelhetnek, nem derült ki
  • 2 millió forint a "kultúrdiplomáciai szimpózium keretében Vásáry Tamás és Vámosi-Nagy Zsuzsa londoni koncertjének megvalósítása" programra
  • 1,96 millió forint két fesztiváli részvételre, a brüsszeli Musiq'3-ra és a Balkán Trafik Fesztiválra
  • 780 ezer forint a Ghymes együttes dalainak szlovák nyelvű megjelentetésére

Ákos két éve elkészíthette az új szignálokat a közszolgálati rádióknak és tévéknek, összesen több mint húszmillió forintért (a pontos összegért közérdekű adatigénylési per is folyt), de többmilliós MVM-szponzoráció is segítette a közelmúltban egy turnéját - írja az Index.