Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Katona József Színház által szervezett tüntetésen a résztvevők teljesen megtöltötték a Madách teret, a tömeg miatt korlátozni kellett a Károly körút forgalmát is - írja az MTI.

A demonstráción Karácsony Gergely főpolgármester hangsúlyozta: a színpad, ahogy a kultúra is, nem a politikusoké, hanem a művészeké és a közönségé. "Amikor a színházak szabadságát védjük, akkor a város szabadságát védjük. Ez a mi jogos önvédelmünk" - fogalmazott a politikus, aki szerint hiába szavazza meg a javaslatot a parlament, az nem törvény lesz, hanem diktátum.

Karácsony Gergely szerint a törvényjavaslat egy kísérlet megbosszulni, hogy a kormánypártok elvesztették Budapestet. A főváros meg fogja védeni a színházait, művészeit és a szabadságát - emelte ki a főpolgármester.

A tüntetésen Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója hangsúlyozta: a törvényjavaslat ellen minden tiszta lelkiismerettel rendelkező magyar embernek fel kell lépnie.

A színház alapvetően kritikus és ellenzéki, mert ha nem, akkor unalmas és hazug - emelte ki Pintér Béla, a Pintér Béla és Társulata alapítója, aki beszédében a kormánypártokat szólította meg.

A tüntetésen felszólalt Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója; Fullajtár Andrea, a Katona József Színház színésze; Barda Beáta, a Trafó Kortárs Művészetek Háza ügyvezetője, valamint Farkas Franciska színésznő is.

Az Index tudósítása szerint a tömeg folyamatosan a "kultúra alap, a kultúra alap, a kultúra nemzeti alap" sorokat skandálta.

Az új kulturális törvénytervezet ellen a Független Előadó-Művészeti Szövetség online petíciót indított el, amit már 50 ezren írtak alá - mondta el a demonstráción Boross Martin színházi rendező. A demonstráción felolvasták egy több mint 100, 30 évnél fiatalabb színművész által aláírt nyílt levelet is, amely többek között érdemi szakmai egyeztetést követelt bármilyen színházat érintő törvénymódosítás előtt.

Este háromnegyed 7-re a tüntetés hivatalosan véget ért.

A törvénycsomagról a jelenlegi állás szerint december 11-én, szerdán döntenek.