Tájékoztatása szerint az önkormányzat az infrastrukturális fejlesztéssel azt kívánja elérni, hogy javuljon a városi, járásszékhelyi szolgáltatások megközelíthetősége.

Növelni akarják a belterületi kerékpárutak hosszát, és az újak építése mellett a régebbieket is felújítják.
A projekt kivitelezése a tendereztetés után a tervek szerint 2019 tavaszán kezdődik, befejezése 2019 augusztusában várható.

A fejlesztésben a Kisújszállási úti kerékpárutat új nyomvonalon kötik össze a Madarasi úttal, ahol szintén megújul több mint 3 kilométer hosszban a meglévő kerékpárút. Az új nyomvonalon kétoldali kerékpársávot, illetve önálló kerékpárutat építenek ki. Emellett egységes tárolókat is építenek a kerékpárok számára.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.