Több helyen újraszámlálják a szavazatokat

Négy választókerületben is helyt adott a Kúria a felülvizsgálati kérelmeknek. Az Index úgy tudja, hogy a Jobbik által kezdeményezett ügyekben a pártnak adtak igazat és az újra átvizsgált eredmények is a pártot igazolták.
Szabó Dániel, 2018. május 1. kedd, 21:15

A Jobbik még április 28-án kért felülvizsgálatot, egyebek mellett két szavazókör eredményét kifogásolva. Pálfiszegen, a zalai 1-es választókerület 001-es szavazókörében 14, a Jobbikra leadott szavazatot a NET Pártnak írták jóvá, és ugyanez történt Sárospatakon, a borsodi 5-ös választókerület 007. szavazókörében: ott 144 jobbikos szavazatot könyveltek el a NET-hez - írja az Index a birtokába került Kúria végzés alapján.

Az Index úgy értesült, hogy a két választókerület választási irodái ma nap közben már újra is számolták a szavazatokat, és mindkét esetben a Jobbiknak adtak igazat. A két szavazókörben a NET Párt 0-0, míg a Jobbik 14, illetve 122 szavazatot kapott.

A két szavazókör eredménye nem befolyásolja az egyéni választókerületekben elnyert mandátumok sorsát, de a listás eredményekre még hatásuk van a töredékszavazatok miatt.

Szerda reggel az újpesti 053. és a bajai 001. szavazókörben választókerületben is elrendeli az újraszámolást a Kúria.

A Jobbik több panasszal is élt a választás lefolytatásával kapcsolatban.

A kép forrása: MTI Fotó/Veres Nándor.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

krix5, 2018.05.02 14:59

@krislaci:
"az EREDETI jegyzőkönyvek összevetése"

LOL
Az eredeti jegyzőkönyvet is könnyen lehet hamisítani...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krislaci, 2018.05.02 11:26

Erről írtam korábban, részletesebben, azzal a konklúzióval, hogy a választási számítógépes rendszerbe történő nyomtalan belépés és kavarás technikai és politikai-döntési feltételei adottak voltak, és éltek is vele. A többórás leállás arra kellett, hogy "kitalálják", a 12 ezer szavazókörben milyen módosításokat kell végrehajtani ahhoz, hogy éppen elérjék a kétharmadot, de ne nagyon lógjon ki a "lóláb".
Na, ez nem sikerült tökéletesen, s ebből adódtak a bírósági útra került reklamációk, amelyek eredményei rendre igazolják a csalás fennállását.
Mivel a "szkennelt jegyzőkönyvek" igen könnyen szerkeszthetők, tehát hamisíthatók, a megoldás a legfeltűnőbb választókörök szavazatainak újraszámolása, illetve a többi esetében az EREDETI jegyzőkönyvek összevetése a kihírdetett választókörzeti eredménnyel lehet.
Ha tényleg nem csaltak, ennek nem lehetne akadálya!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bahnsteig_Eins, 2018.05.02 00:39

Összefogtak a nyuggerek és a segílyesek, azaz a társadalom ingyenélői, hogy kormányt válasszanak nekünk, a kitartóiknak, a féleszű ingyenélők. Még cigánykirályt is találtak maguknak a boxos személyében, az aljas, telhetetlen, adónkból kitartott ingyenélők. Ezt hívják nyugger-diktatúrának, ingyenélő-diktatúrának, pontosan ismerjük ezt az elmúlt száz évből. Egy darabig működik is a dolog - pont addig, amíg el nem fogy a mások pénze, ahogy Thatcher mondta. Hát, most nagyon úgy néz ki hogy elfogy, a munkavállalók menekülnek, a féleszű ingyenélő nyuggerek hiába őrjöngenek a szintén ingyenélő cigányokkal együtt, hiába választanák királyuknak a felcsuti boxost 99 százalékkal a féleszű ingyenélők, a munkavállalók leléptek, a pénz, a mások osztogatható pénze, úgy néz ki, hogy elfogyott... mennek a nyuggerszövetkezetbe vagy kukázni a hülyenyuggerek, kíváncsi leszek hogy akkor is ugyanolyan habzó szájjal éltetik-e boxos királyukat és gazdájukat a szerencsétlen, szánalmas csicskák...

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html