Több holland cég jönne Magyarországra, de...

Magyarország vonzó helyszín a holland befektetők számára és a gazdasági környezet átláthatóbbá, illetve kiszámíthatóbbá tétele további cégeket győzhet meg arról, hogy érdemes ide tőkét invesztálniuk - jelentette ki a holland nagykövet az Accell Hunland Kerékpárgyártó Kft. tószegi telephelyén tett szerdai látogatásán.
MTI, 2015. szeptember 2. szerda, 16:40
Fotó: Reuters

Gajus Scheltema emlékeztetett: bár erről jelentőségéhez mérten kevesebb szó esik, Hollandia a 3-4. legnagyobb befektető Magyarországon. Szinte minden jelentősebb holland világcég rendelkezik itt leányvállalattal - tette hozzá. Hangsúlyozta: a már megtelepült holland vállalkozások az elmúlt időszakban meg tudták őrizni korábbi pozícióikat, a kisebbek pedig látványosan fejlődnek és bővülnek Magyarországon.

Ugyanakkor jelenleg is számos holland cég áll "ugrásra készen", amelyeket egy átláthatóbbá és kiszámíthatóbbá váló gazdasági környezet jelentős számban csábíthatna Magyarországra - vélekedett. Az Accell Hunland Hollandiában nem tartozik a legnagyobb vállalkozások közé, ám ezzel együtt is a világ második legjelentősebb kerékpárgyártója, amelynek - egy törökországi mellett - a tószegi az egyik legfontosabb összeszerelő bázisa. Jelezte: nagykövetként küldetésének tekinti e vállalkozások megismerését, megismertetését és együttműködési lehetőségeik feltérképezését, szélesítését. Emellett az üzem bejárása során arra is felhívta a figyelmet: a tószegi gyárban örvendetesen és példaértékűen magas a női munkavállalók aránya.

Steurer Zsolt cégvezető ismertette: az Accell Hunland Kerékpárgyártó Kft. 2001-ben kezdte meg tevékenységét a Szolnok közelében fekvő kistelepülés határában. Mára 24 000 négyzetméternyi gyártó- és raktárbázist épített ki itt, ahol ez év októberében várhatóan a kétmilliomodik kerékpárt is összeszerelik. Szólt arról is, hogy 2009 óta elektromos kerékpárokat is készítenek. Ezek aránya az össztermelésben ma már eléri az 50 százalékot. Termékeiket szinte teljes egészében exportálják: elsősorban német piacra termelnek, de finn, holland, francia és olasz megrendeléseik is számottevőek - mondta. Tájékoztatása szerint a vállalat éves bruttó árbevétele 2014-ben megközelítette a 90 millió eurót, idénre 15 százalékos növekedés szerepel a tervekben. A Kft. dolgozói létszáma szezonálisan változó, 2016 elejére eléri a 600 főt. Az Accell Hunland Kft. a holland Accell Group N.V. cégcsoporthoz tartozik, amely az amszterdami tőzsdén jegyzett részvénytársaság. A vállalatcsoport kerékpárok és fitnesz berendezések gyártásával és forgalmazásával foglalkozik. Az Accell Hunland Kft. tószegi telephelyének fő tevékenysége közép- és felső-közép kategóriájú kerékpárok - elektromos, trekking és city kerékpárok, valamint mountain bike-ok - gyártása a vállalatcsoport tagjai és más megrendelők részére.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

hunorti, 2015.09.02 18:06

Magyarország vonzó helyszín a holland befektetők számára ..


..persze ,500-600 eurós bérekkel ...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kasszandra, 2015.09.02 17:19

@Helianthus: "Nem az ő nyereségük, hanem Magyarország nyeresége - legyen - a fő szempont. Na, ez meg a másik.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kasszandra, 2015.09.02 17:16

@na4: Miért gondolod, hogy Hollandiában nincsen adó, vagy adminisztráció?!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Helianthus, 2015.09.02 17:12

,,Magyarország vonzó helyszín a holland befektetők számára és a gazdasági környezet átláthatóbbá, illetve kiszámíthatóbbá tétele további cégeket győzhet meg arról, hogy érdemes ide tőkét invesztálniuk"

Nem az számít, hogy a befektetőknek érdemes-e idejönniük, hanem az, hogy érdemes-e őket ideengedni. Nem az ő nyereségük, hanem Magyarország nyeresége a fő szempont.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2015.09.02 16:45

Majd amikor a nyakukba csördítik az újabb és újabb különadókat, és bürokratikus adminisztációs terheket, na akkor jön majd a fájdalmas felismerés, hogy ezt jól elq....tuk.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html