Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Több millió eurós bírság vár Magyarországra, mert Brüsszel szerint nem tartunk be néhány, az első vasúti csomag rendelkezéseit és az árampiaci szabályozást érintő uniós elvárást - írja a Világgazdaság. Emiatt június 24-én eljárás indult Magyarország ellen, ahogyan vasútügyben további 12, áramügyben pedig 19 tagország ellen is. Az első vasúti csomaggal kapcsolatos eljárásra egy két évvel ezelőtti, 21 ország elleni fellépés folytatásaként került most sor. A korábbi uniós panaszokra időközben nyolc tagország vélhetően kedvezően reagált, ezért maradtak most csak tizenhárman fenn a rostán. Bár a luxemburgi bírósági tárgyalásra szóló idézés információink szerint még nem érkezett meg a hazai illetékesekhez, az már ismert, hogy milyen területeket érintenek a kifogások. Maga az Európai Bizottság úgy fogalmaz: az érintett országok elmulasztották az első vasúti csomag egyes részeinek megfelelő végrehajtását. Ezzel egyébként a régi tagok több mint hétéves, az újak hatéves késésben vannak. Miattuk kevesebb versenyképes vasúti szolgáltatás áll az ügyfelek rendelkezésére. Bár Magyarországon az előző kormány alatt valóban megszűnt a független vasúti hivatal, és beolvadt az ennek szerepét átvevő Nemzeti Közlekedési Hatóságba, mégsem alapértelmezés, hogy teljes egészében megállják a helyüket az uniós vádak. A Vasúti Pályakapcitás-elosztó Kft. (VPE) ügyvezető igazgatója szerint valamit "félreértettek" Brüsszelben, hiszen a függetlenség teljes mértékben megfelel az előírásoknak, az ugyan igaz, hogy "a hálózat-hozzáférési díjak és a teljesítményösztönző rendszer terén valóban vannak elmaradásaink". Pákozdi István hozzátette: a díjakon kívül a vasúti pályahálózat működtetésére vonatkozó állami szerződés megkötésének a hiányából lehet baj. A fentihez hasonlóan szigorúan fogalmazott az Európai Bizottság az energiapiaci renitensekkel kapcsolatban is, az érintett 25 tagállam pedig így akadályozza, hogy az európai fogyasztók élvezhessék a versenyalapú és nyílt energiapiac előnyeit – hangsúlyozta Andris Piebalgs energiaügyi biztos a bizottsági közlemény szerint. Az EB a 2003-as, úgynevezett második energiapiaci reformcsomag egyes rendelkezéseinek a megsértését kifogásolta. Ezek között azokra összpontosított, amelyek a fogyasztók érdekeit hangsúlyozottabban érintették. Magyarországgal szemben csak a villamosenergia-szektor tekintetében folyik tovább az eljárás, mert a gázszegmensben az időközben végrehajtott változtatásoknak köszönhetően a bizottság felfüggesztette azt. A tavaly júniusban feltárt kötelezettségszegések egy részét Magyarország azóta már kezelte, ám a villamosenergia-rendelet végrehajtása továbbra is hiányos – idézi a BruxInfo a hivatalos közleményt. Amint megkapják a magyar hatóságok a hivatalos brüsszeli értesítőt, két hónapjuk lesz a válaszadásra. A BruxInfo úgy tudja, hogy a határkeresztező kapacitások régiós szintű aukciója kapcsán Magyarország ismét arra fog hivatkozni, hogy ez a Mavir mellett a szomszédos országokon is múlik.