Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az óvodákban, általános és középiskolákban 265, míg a szociális intézményeknél 52 álláshelyet szüntetett meg a testület - tudósított az MTI. Halkóné Rudolf Éva Fidesz-KDNP-s alpolgármester a tanácskozáson elmondta: az oktatási intézményeknél együttesen 8,9 százalék arányú a létszámleépítés. Az óvodáknál a munkahelyek mintegy 6, az általános iskoláknál 14, míg a középfokú intézményeknél 9 százalékát érinti a leépítés, míg a szociális létesítményeknél 6,2 százalékos arányú.

Az önkormányzati vezető fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy pontosan még nem lehet tudni, hány embert érint majd a tényleges elbocsátás, hiszen üres álláshelyek is vannak, továbbá lesznek, akik nyugállományba vonulhatnak, illetve egyeztetés folyik más intézményekkel az érintett dolgozók átvételéről.

Az önkormányzat vezetői a főiskolai fenntartású két gyakorló intézménnyel, valamint egyházi működtetésű iskolákkal tárgyal pedagógusok lehetséges átvételéről. A szociális intézményeknél az már biztos, hogy 23 üres álláshelyet érint a megszűntetés, illetve 12 határozott idejű szerződéses státust, amelyek július 31-én egyébként is lejárnak.

Az ellenzéki pártok sem vitatták az intézményrendszer átalakítását, hiszen elkerülhetetlen a lépés a csökkenő gyermeklétszám, illetve az eladósodással terhelt, finanszírozási nehézségekkel küzdő helyi költségvetés miatt - mondta Kovács Ferenc polgármester (Fidesz-KDNP) az ülésen

A nyíregyházi önkormányzat május 31-én hozta meg első döntését a város oktatási intézményrendszerének átalakításáról. Akkor a helyhatóság közgyűlése úgy határozott, hogy megszűnteti a Kert közi és a kistelekiszőlői általános iskolát, míg az orosi és a sóstóhegyi városrész intézményében szeptembertől csak alsó tagozatos gyermekeket oktatnak.