Az intézkedéssorozat nyomán lehetővé válik, hogy korábban (legalább 2 éve) a testületet elhagyott rendőrök nyugdíjuk megtartása mellett a minimálbér összegének megfelelő díjazásért visszajöjjenek a rendőrséghez és – elsősorban helyben, a kisebb településeken, falvakban – szolgáljanak tovább. A rendészeti képzés átalakításával a tanulók több időt töltenek majd közterületen, októbertől 3 hónapot, jövőre pedig összesen 6 hónapot lesznek utcán, és ezzel összesen 1000 plusz egyenruhás lesz a közterületeken. Idén 200, jövő év elején, keresztféléves képzéssel pedig újabb 200 fővel emeli meg a kormány a szakközépiskolában tanulók számát. Lehetővé válik, hogy állami eszközökkel, központi forrásból támogatva az önkormányzatok saját településrendészetet hozzanak létre, amennyiben igénylik ezt. A most induló program keretében településőrök segíthetik a közterület-felügyelők munkáját, ezzel 2010 végéig megháromszoroznák a közterület-felügyeletben részt vevők számát. A falvak pedig településőröket állíthatnak szolgálatba, akik a bűnmegelőzésben segítik a rendőrség munkáját. Ehhez kormányzati támogatást igényelhetnek a helyi önkormányzatok. Az új emberek részben az Út a munkához program keretében kezdhetnek dolgozni. A jövőben a kis értékű lopások, szabálysértések ügyében a rendőrségnél is lehet bejelentést tenni, de az eljárást továbbra is a jegyző folytatja le. A hatékonyabb felderítés érdekében a jegyzőnek több embere lesz, a településőrrel megerősítve képessé válik arra, hogy a szabálysértésekben eljárjon. A településőrt, illetve a faluőrt kvázi közreműködőként venné igénybe, akik az egyszerűbb eljárási cselekményeket elvégeznék (például helyszín, tárgy megtekintése). A kormány bevezeti a szabálysértési nyilvántartást. A visszaeső, sorozat-tolvajok esetében a jelenleginél sokkal szigorúbb büntetés jár. Jövőre háromszorosára növelik az országosan mintegy 80 ezer polgárőr támogatását. Egyúttal megváltozik a támogatás formája is: a központi támogatás mellett 2009 őszétől megállapodás alapján azoknak a polgárőr szervezeteknek juttat a kormány közvetlen támogatást, melyek a helyi rendőrséggel közösen kialakított és előre meghatározott közterületi járőrözéseket hajtanak végre. Hazai és uniós forrásokból az állam megduplázza a térfigyelő-kamerát számát. Az ehhez szükséges, mintegy másfél milliárd forintnyi uniós forrás már a nyáron, illetve ősszel az önkormányzatok rendelkezésére áll. Több száz már felszerelt térfigyelő kamera képének a rendőrségi rendszerekhez csatolását valósítja meg még idén, összesen 500 millió forint értékben. Jelenleg körülbelül 1500 térfigyelő-kamera működik az országban. A Nemzeti Nyomozóiroda személyi és technikai kapacitásainak megerősítésével a szélsőségek elleni fellépés hatékonyságát kívánja fokozni a kabinet. Idén több mint 200, jövőre több mint 410 millió forinttal megerősíti a kormány a Nemzeti Nyomozó Iroda személyi és technikai kapacitását. Ötszörösére emelkedik a roma rendőr-ösztöndíjasok száma. A középiskolás roma fiatalok rendőrré válásának elősegítése érdekében 1996 óta működő pályázati rendszer bővítésével a mai 60 ösztöndíjas hely száma ötszörösére 300 főre (helyre) emelkedik. Mindezen fölül új képzési programok indulnak a tiszthelyettesi állomány mediatív, konfliktust megelőző és kezelő szerepének tanítására - mondta el Bajnai Gordon kormányfő.