A fertőzöttségi adatokat az amerikai Betegségkezelő és Megelőző Központ (Center for Disease Control and Prevention) tette közzé - idézi a Mirror cikkét a 24.hu.

A nagyobb össztűz elkerülése érdekében nem hozták nyilvánosságra, hogy pontosan melyik táborhelyről van szó, de kritikával illették az üzemeltetőket, ugyanis nem tették kötelezővé a maszkviselést sem a gyerekek, sem a személyzet számára, számos épületet pedig nem is lehetett megfelelően szellőztetni.

A tábor dolgozóival együtt összesen több mint 260 fertőzöttet regisztráltak.
Brian Kemp, Georgia állam kormányzója a lazítások jegyében június 11-én engedélyezte az ottalvós nyári táborokban való részvételt, ha a táborozók negatív koronavírustesztet produkáltak a tábor kezdete előtt tizenkét nappal.

Az ominózus eset június 21 és 27 között zajlott, nagyjából 500 fő részvételével. A gondok 24-én kezdődtek, mikor az egyik tinédzserkorú szervező hidegrázásra panaszkodott és nem sokkal később pozitív tesztet produkált. A gyerekeket még aznap elkezdték hazautaztatni, de a hely csak három nappal később zárt be.

A CDC adatai szerint a fertőzöttek több mint fele 6 és 10 év közötti, ami egyúttal újabb bizonyítékot arra, hogy a koronavírusra a legfiatalabbak is fogékonyak, különösen, ha nem vonatkoznak rájuk semmilyen korlátozó intézkedések.

Georgia az USA ötödik legfertőzöttebb állama, eddig több mint 190 ezer fertőzést regisztráltak, és csak szombaton 79-en haltak meg.